Back to Top

A fennsík és északnyugat

2016.05.08


Reggel szép időre ébredtem.
 
Gondoltam a család ébredéséig kisérletezek panorámakép készítéssel. Az androidos alkalmazásnál nagy elvárásaim nem voltak, de sajna az eredmény képes volt alulmúlni azt is amire számítottam. A Nikonnal készített képekkel pedig a Windows alkalmazás nem tud megbírkózni  az elhozott laptopomon. De a Windowsosban legalább van remény, hogy a képeket összerakom az otthoni desktop gépemmel, ami azért nem minden Tescóban kapható.

A Nikonon az első kattogásnál észrevettem, hogy valami nem frankó, a kép homályos. A törölgetés nem hozott sikert homályelhárításban, ugyanis a kit obim beázott és belül párásodott be. Ez objektívek esetében gombásodáshoz vezet, ami aránylag elég rövid út a kuka irányába.
Tehát ne feledjétek, ami nedves az előbb utóbb gombás lesz....

Induláskor a Hortensiából történő kihajtáskor rendőrök terelték a forgalmat, ami elég fura volt, lévén a szállásunk a világ vége után van ötven méterrel. A főúthoz érve az elágazás Camacha felé tartó ágát szintén elállta egy rendőrautó. Sokat nem firtattuk a dolgot, úgyis a Via Rapida volt az irány. Letotyorogtunk  a hegyről olyan nyuggeresen negyvennel, majd a Rapidánál padlógázzal belőttük magunkat a tizenöt méter hosszú gyorsítósávon a nyugatra tartó bádogvonulásba.

Akárhányszor hajt erre a szerencse fia (lánya) megszokhatatlan a gyönyörű látvány, ami a gyorsforgalmi utolsó alagútjából történő kihajtásakor a szeme elé tárul, amikor az út befordul az irdatlan magas hegyek közé. Ezen az úton battyogtunk az Encumeada elágazás felé. Időnként lehúzódtam, hogy azok akik már unják ezt az egészet, azok hadd söpörjenek a dolgukra. Az út mellett óriási folyómedret építettek a madeiraiak, hogy az esővíznek legyen hol lezúdulnia, ha úgy hozza a szükség.
 
 
 
 
Az Encumeada út mellett van több félreállási lehetőség, ahonnan csodás a kilátás a VE4-es út völgyének déli részére. Egyik ilyen megállónál eleredt az eső, ezzel elmosta a nézelődésünket. Gondoltuk, hogy fenn a kilátóban sem lesz rózsásabb a helyzet, hacsak ki nem jutunk a felhők fölé. Bár ha kijutunk az sem sokkal jobb, mert felhő felülről nézés most nem volt olyan izgató.

Road to Encumeada 1
Road to Encumeada 2

Szóval odafenn állunk a felhőben és éppen ellátunk a túloldali visszapillantóig, amikor látom hogy jönnek az autók az eddig lezárt ER110-es út felől. Gondoltam itt az alkalom hogy ezen az úton is karcoljak egy csíkot a google maps-ba, mert látni sokat nem fogok. Ez az út a fennsíkra vezet le, de eddig a rengeteg kőomlás miatt le volt zárva. A fennsík közepén levő elágazásig tulajdonképpen sokat nem láttunk. A nagy szélkerekeket is csak akkor tudtuk lencsevégre kapni, ha egész közel voltunk hozzájuk. Ma a lapátok elég hangosan hasították a nedves levegőt, tavaly áprilisban a száraz levegőben alig volt hallható a hangjuk.

Ribeira da Janela irányába vettük az irányt, az eső egyre jobban esett. Az út mellett bocika és mamája nézett minket szomorú szemekkel.

Ribeira da Janela nagyon szép hely. Aki Porto Moniz felé tart mindenféleképpen jöjjön le a főútról az alsó parkolóba, ami a tengerszint felett van néhány méterrel. Itt működik Madeira egyik utolsó vizi erőműve nem kis zajjal.

A parti óriás szikla üregei tele vannak rakva kicsi kavicsokkal. Az itt járók rakosgatnak ide ilyen "emlékkavicsokat" néha olyan magasságba, hogy fogalmam sincs miként tudtak oda felmászni.
A tenger ma óriási hullámokat produkált - melyet megigézve bámultunk.
Olivérben kezdett letisztulni a dolog, hogy itt sem fog strandolni.

Sajnos hiába a tagolt "Orbános" beszéd, az emberek képtelenek felfogni, hogy ez nem a Karib tenger, de még csak a földközi sem. Madeirán, ha strandolni akar valaki, akkor vagy a szállodai medence van, vagy a vízi park valahol Santa Cruznál. Esetleg Porto Santo a szomszéd sziget, ha át tud oda menni és a jó időjárást is kifogja.
Tehát még egyszer: Madeirán nem létezik a klasszikus tengeri strandolás gumimatraccal meg napernyős pohárkával. Vannak szánalmas kísérletek ideszállított brazil homokkal, meg kikötőket megszégyenítő hullámtörőkkel, de nincs koktélozás közben nyugágyból bámult tizenéves strandoló kisgyerek.

 


 
 
Hullámzásnézés után Porto Monizban megnéztük a kötelező látnivalókat, majd a tömegiszonyunktól hajtva viharos sebességgel távoztunk. Erre a településre úgy jönnek a turisták mint a méhek a cukorra. Busz számra hordják ide a népet, akik az aránylag kis helyen totyognak körbe-körbe. Porto Moniz már tavaly el lett könyvelve nekem túlértékeltként, emiatt előítéletekkel érkeztem ide, és azzal is távoztam.

Porto Moniz panorama (Flickr weblapján)

Porto Moniz felett van Santa Maria Madalena, ahová a Google navigáció hozott be, amit egy német turista által közzétett poi-val céloztam be. Azt írta mellé "good view", azt nem, hogy egy egysávos út hoz le ide, amit ésszerűbb gyalog igénybe venni.
Én pedig megtévedve attól, hogy ez az út az Achadas da Cruz-nél levő Telefericohoz vezet, hát bizony behajtottam. A rémületes lejtőn Gabi szája széle remegni kezdett, de az is lehet, hogy vétkeit sorolta fel egy gigabiten a teremtőnek. Végtelen hosszúnak tűnő idő után lejutottunk egy két autó széles placcra, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik Porto Monizra és a tengerre.

Ezt a kilátó helyet ajánlom mindenkinek. 32.86443, -17.17935

Porto Moniz felett, csoki utca alján panorama (Flickr weblapján)

Aki velem egy időben tanult vezetni, amikor még hővel fékezték a kocsikat (előreszólsz a lónak, hogy Hőőő), vagy fűnyíró motorral szerelt kisautót bérelt, az szerintem hagyja fenn az autót és jöjjön le gyalog. Én visszafelé végig imádkoztam, hogy senki ne jöjjön most lefelé, mert akkor nagy vitának nézünk elébe. Odalenn két kocsi csak akkor tud elforogni egymás mellett, ha ráhajtanak egy kocsifordulónak kinéző helyre, amiről viszont nem tudni, hogy nem egy pince teteje e. Ha benézi valaki, akkor esélyes, hogy beszakad autóstól egy maderians kedvenc borraktárába.





Miután megszívtuk magunkat a látvánnyal, nekiindultunk megkeresni a Teleferico-t Achadas da Cruzban. 32.85272, -17.20981

Nem valami nagy elánnal tettük ezt, mert kissé telítődtünk már a csodás kilátásokkal. Még fel is vetettük a menjünk-ne menjünk kérdést, de végül a menet mellett döntöttünk, hiszen később már csak sirathattuk volna az elvesztett lehetőséget. De milyen jól tettük!

A Teleferico felső állomása olyan mérhetetlenül leputtyadt volt, hogy első blikkre a legcsinosabb épületbe mentem be jegyvásárlás céljából (nem csak én, hanem más turisták is). De az ajtón levő férfi-nő jelölés tisztába tette a dolgokat, hogy ez biza a budi.
A Teleferico jegyárus és a komolynak látszó ősi gépezet kezelője két öreg hapsi volt.
Leszurkoltuk a fejenkénti 3 eurót, amiből szerintem továbbított szolgáltatásként 2,9-et a biztosítónak perkálnak utasbiztosítás gyanánt.

A kapszula, amellyel lehet le-fel utazni, egy roppant öreg szerkezet volt. Bíztam benne, hogy a sós levegő nem korrodeálta el a padlóját és nem szakadunk át rajta, mint Levente barátunk, aki alatt eltört a húsz éves Skodája álló helyzetben. Itt az ilyen reccsenést vagy fél kilométer szabadesés követné.

Az öreg felmérte a becsült súlyunkat és a hat személyes fülkében megmutatta mindenkinek, hogy hol kell ülnie, ha élve le akar érni a tengerpartra. Jelezte, hogy "not ugribugri", és ha fel akarunk jönni nyomjuk meg a kapszula zöld evakuáló gombját. Ezt kétszer is megmutatta, valószínűleg azért mert otthon a birkája is okosabb képet tud vágni, mint mi hárman összesítve. A fülke sötétített plexije megakadályozott mindenféle fotózást, viszont az esetlegesen leejtett mobil telefon vígan ki tudott volna csúszni az ajtó alatti résen.

Odalenn Madeira legcsodásabb tengerpartja és sziklafalai fogadtak.
Ajánlom mindenkinek ezt a kihagyhatatlan helyet.
Idelenn vannak weekend házak, régi kőkerítések és egy hosszú-hosszú térköves sétány. Le lehet menni teljesen a tengerhez is, de ottlétünkkor nagyon nagyok voltak a hullámok.
 
 





 

Ez a hely tényleg óriási élmény volt.
Sajna nagy izgalmunkban a kapszuláról nem készült felvétel.
Visszaérkezésünkkor az obrigádózásunkat jókedvű kacajjal fogadták a fentiek.

A teleferico keserves nyekergését túlharsogta a gyomorkorgásunk.

A trip-ről kinézett Ponta do Pargo-i O Farolim étterem lett a célunk. A hely tiszta és egyszerű. Az általunk megkajált grillezett húsostál az elmegy kategóriába tartozott. Semmi extra.

A kávét kihagytuk, mert azt Faja da Ovelha sziklafalán levő presszókocsmában akartuk elfogyasztani. Ez a presszó kiváltságos helyen van hallatlanul szép kilátással. 32.770871, -17.234594

Az itteniek valószínűleg rohadtul unják a szép kilátásosdit, lehet hogy nekik álmaik netovábbja az ablaktól egy méterre levő tűzfal.
A presszó egyetlen jó tulajdonsága ez a kilátás. Vegyetek egy alibi kávét, az nem olyan szar,  mint a kiszolgálás. Ennyire unott embereket még ezen a szigeten nem volt szerencsém máshol látni csak itt. Az eset nem egyedi, mert tavaly ugyanez volt a szitu. 
 

 
 



 
 
 
Bámulgatás után végig hajtottunk a déli parton egészen a szállásig.
 
A 100 km-es kör kifárasztott. Kiadós zuhany után belearcoztam a párnámba, és reggel négyig horkolással szórakoztattam Gabit, aztán kijöttem a nappaliba a parancsnoki fotelembe ezt a naplót irni. Fél öttől már a Gabi nyomatta a láncfűrész dalt, nem kis elánnal.