Back to Top

Meredek egy vasárnap

2015.05.15

 
Ma itt nagyon szép idő volt. Reggeli chatelésnek köszönhetően hallottam, hogy otthon meg dideregtek és ritka rossz idő van.

A google mapson keresgéltem olyan helyeket, ahol még nem jártam és ezeket összekötve kívántam eljutni ahhoz az étteremhez, ahol ebédelni akartam.

Induláskor a sors jelzett, hogy nehéz napom lesz, ugyanis Folszinak kevés volt a reggeli előjáték. A felhajtón félúton elélvezett és jártányi ereje sem maradt. Szépen visszagurultunk félútról, és pettingeltünk odalenn még egy darabig, mire hallottam a dorombolásán, hogy most még a világból is kiszalad velünk.

Első kalandként megnéztük a 13-as kapu alatti lakótelepet, ahol tavaly óta jelentős javulás történt és szép rend volt. Tavaly már megírtam, hogy innen milyen meredeken másznak fel a helyiek a buszhoz. Nos, Gabinak elakadt a szava, amikor egy hirtelen kormánymozdulattal kasztráltam a vízszintes és egyenletes sebességen alapuló elképzeléseit, azaz bezuhantunk a lakótelepre. Gabi bevett egy savlekötőt, mert érezte, hogy ez a lakótelepes dolog nem ennyi volt csak.

Innen kis mellékutcákon mentünk le a városba. Ezek az utcák a google maps-on full zoomnál is csak öt képpont szélesek, de busz az azért jár rajtuk.

Átvágtunk keresztben az egész városon és a szállodasoron akartunk elmenni nyugatnak. Sajna az autó-motor találkozó miatt a város le volt zárva több helyen, így a Rapidán kötöttünk ki amin Ribeiria Braváig mentünk.

Innen lehetett eljutni egy német turista által favorizált kilátóponthoz, ami egy öreg faluban van. 32.69938, -17.04747
Bekapcsoltam a navit, ami kábé öt perc alatt vitt be a málnásba. Itt fogadtam meg, hogy leszokok a googliról mint navi program, mert végülis mégis egy rakás szar. Pont akkora kupac, mint amit a gatyámba juttatott itt pár perc alatt.

A hülye navi mondja forduljon jobbra, na de nincs sarok. Biztos a következőre gondolt. Erre mi van ott?  Két öreg faszi ül műanyag kerti székben az úttesten. Szó szerint kinn a sávban. Ha későn veszem észre őket, akkor tuti nincs gondjuk többé a pedikűrösre.
A vén faszikon túl látom, hogy ott a jobbosom, így jó nagy slunggal körbejártam a kertiszékes duót, és vágta felfelé. Navi mondja: jobbra. Szót fogadtam és becsűrök egy két és fél méter széles utcába, ami olyan meredek, hogy a kutya is háttal jön lefelé. Menetközben visszalököm egybe, hogy ne kelljen szégyenszemre visszatolatnom a két öreghez. Az út kanyarog, a szélessége Folszi plusz fél méter. Vágtázunk felfelé tízzel, amikor az úttest közepe átváltozik lépcsővé.
Bazze. Éééérted?
Két keréknyom és közte lépcső!!!

Na ez betett nekem. Látjuk, hogy az út megy fel a holdba, a végtelen messzeségig, de nekem elment a kalandvágyam. Ezen az úton visszatolatni nem az én műfajom, ugyanis a hátrafordulás már nem megy úgy mint régen, testem olyan mint egy Michelin figuráé, azt meg nem lehet csavargatni.

Más lehetőség nem lévén a mellettünk levő kapubeállóban kipróbáltam az Y fordulót. Ez csak úgy sikerült, hogy Gabi kintről irányított. Kifaroltam a kapuval szemben levő szakadék fölé, ami szó szerint a semmi volt, se kerítés, se szegély, se sorminta. A kocsi ablakain keresztül jobb oldalon és hátul csak az eget láttam, azt hogy mennyi helye van még a jobb hátsó keréknek azt csak Gabitól tudtam meg. Ráadásul a kocsibeállón az én kocsim orra előtt ott állt a helyi lakó autója, amit szintén meg kellett óvni magamtól. Végül sikerült két receficével az autót megfordítani.
 
Az aszfalton a STOP felirat az UFO-knak lett felfestve


A kerítésen a korlát nem a helyi balett szakkörnek lett feltéve...
 
Úgy égett a fülem, mint középisis koromban, amikor a hülye Sajó tanár úr lezavart egy fülest, mert rossz választ adtam a kérdésére. Hülye Sajó nagyot tudott ütni. Persze a retek navi miatt a kamerám nem ment, Gabi meg nem fotózott, mert a kézremegését csak gipszeléssel lehetett volna megállítani. Így bizonyítékom vajmi kevés, összesen a leereszkedés van meg videón, az meg lópikula az előtte történtekhez képest. Jövőre veszek egy dashcamot, nem fogom rá sajnálni.

Leereszkedtünk a szorult helyzetből. A két öreg még mindig félig hátra fordulva ült a székében és figyelte a hülye turistákat. Elviharzottam mellettük és olyan pofát vágtam mintha rohadtul unnám ezeket a kis utcákat.

Erről a POI-ról lemondtunk. Majd ha valaki normális navival megtalálja, mesélje el mi volt ott.


Rabacal lett a cél a 211-es jelzésű úton. Ez volt a déli oldal utolsó olyan útja, amin még nem mentem fel a fennsíkra.
Mint később kiderült az út név nem teljesen illik rá. Az első két-három kilométerrel csak a szokásos két gond van, olyan keskeny, hogy kidörzsöli a vállaidat, valamint olyan meredek, hogy az este elültetett fikusz reggelre, már az alsó szomszédod telkét díszíti. A rengeteg kanyar csak hab a tortán. Az út később kiszélesedik, cserébe a burkolata macskakő lesz, helyenként irdatlan tengelytörő kátyúkkal. Egyesből ritkán lehet felváltani, tulajdonképpen lépésben megy fel az ember.
Közvetlenül a felső út alatt van egy nagy parkoló, ahol kisbuszok, mikrobuszok állnak, gondolom várják a túrázókat. Onnan már fel lehet aránylag normálisan jutni az ER110-re. Szóval ezt az utat is bekarcoltam a googliba, de nem ajánlom senkinek. Aki akar menni rajta az béreljen egy quad-ot.

Remélem a Folsziban nincs nyomkövető és a Sixt nem írja nekem a fekete pontokat.
 

Rabacalban rengeteg autó és nagy busz parkol. Tömeg nincs, mert az emberek túráznak. Érkezőt, indulót most nem is láttunk, mindenki úton volt. A kilátás ma nem volt olyan szép, mint tavaly, de azért dobnám érte az otthonit.


Kompozíció címe: Háttal Galhanonak

Ilyet tarts, ne tengerimalacot!
 
Korgó gyomrunk Seixal irányába indított. Itt a Trip-ről ajánlott rendkívül jónak értékelt éttermet néztem ki.
Gyönyörű környezet és csupa jó hozzászólás. Casa de Pasto Justiniano.

Tényleg gyönyörű helyen van, és feljutni sem egyszerű ide, de csak akkor menjetek ide, ha nem vagytok még nagyon éhesek és türelmetek több van, mint egy nyáj birkának.

Befelé menet köszöntem a velem szembe jövő pincérnek, de szóra sem méltatott, ami furcsa volt, de ez felett még napirendre tértem volna. Leültünk egy asztalhoz és vártunk. Az egy szem pincér-tulaj futkosott, kiszolgálta az előttünk érkezőket. A másik pincér-tulaj, olyan morzsaporszívó kezelő féle lehetett, mert semmit sem csinált, csak lötyögött mint egy holdkóros. Vártuk, hogy kérhessünk egy italt, meg egy étlapot, de a lótifutival nem sikerült még szemkontaktusba sem kerülni. Húsz perc után Gabinak elfogyott a türelme, kinyomott egy plízt, mire a fasz megállt és kioktatott, hogy előbb az előttünk érkezőket szolgálja ki.

Ennél a pontnál határoztam el, hogy mielőtt a Nájkim seggkontaktusba kerül a mukival, húzzunk el, mert kezd leolvadni az agyam. Így summa 25 perc hiábavaló várakozás után étlen-szomjan távoztunk. Nemhogy obrigádo, még bom dia sem volt. Holnap, ha megkapom a fröcsögésem angol fordítását, akkor benullázom ezt a helyet a Tripen, hogy hűljön ki a tűzhelye a senkiházinak. Sőt lazuljon meg a foga is.
Olyan jó kajákat szolgáltak fel, hogy a gyomrom sírdogálni kezdett, de lehet hogy csak az idegtől jött rám a pisilhetnék.

Kerestem öt gyomorkorgáson belül éttermeket, de csak egy kommersz kajáldát találtam Sao Vicentében, a kedvenc cukink közelében. A kommersz kajálda Elvis korabeli benzinkút gyorsetetőjére hasonlított, tök úgy, mint a cukrászda. A helyi városépítész anno sok amerikai filmet nézhetett, mert egyébként rohadtul nem illenek bele a környezetbe ezek a jellegtelen építmények.

Odabenn két eléggé unott hölgy volt a felszolgáló. De ami lényeg az az, hogy egy percen belül jöttek és adtak étlapot, hoztak italokat. Kezdődő jókedvünk átragadt rájuk, tíz perc múlva már jókat vigyorogtak, hogy lefotózok minden vackot, a kandallót a fidesz narancssárga oszlopokat, a virágdíszeket.

Az asztalunkon textil szalvéta, talpas poharak és annyi kés, kanál, villa ami otthon nincs az eszcájgos fiókban.

Az ételek óriási adagok, a marha teljesen puha, a rántott szelet pedig van vagy egy centi vastag, mert a hús mellé egy szelet sonkát is oda paníroztak. 43 euróért akkorát tápoltunk hárman, hogy ez volt idei nyaralásunk eddigi legjobb ár/érték aranyú ebédje. Az ár öt üdítőt és két kávét is tartalmazott.

Felírtam, hogy legközelebb ide vissza fogok jönni :)
Az étterem neve: Centro do Ouro  32.808866, -17.055318





Nem fogjátok kitalálni, így elmondom, bementünk a közelben levő cukrászdába, és bedobozoltattunk egy trepni tortát, mert mire hazaérünk, biztos éhesek leszünk.
 
Sao Vicente panorama (Flickr)
Sao Vicente panorama 2 (Flickr)
 

Hazagurultunk minden extra történés nélkül.
Holnap belépünk a 72 órás online checking időbe, amitől az egyik szemem sir és a másik is.

Pá magyarok!
 

Kecó a sziklában


Közönséges felhajtónak tűnik?
Ha lenézel ezt látod. A lépcső melletti beton a vízszintes...

...folytatás...