Back to Top

Sao Miguel

 
2017.09.13


 
Reggel összecsomagoltunk és megnéztük a legszebb napfelkeltét, amit eddig nem volt alkalmunk, mert eddig mindig párás reggelek köszöntöttek. A házikó ez alatt az öt nap alatt a szívemhez nőtt, mert olyan otthonos volt, úgy minden klappolt benne.
Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy nem térek ide vissza, de ez nem a kisház bűne, hanem ennek a számomra iszonyúan frusztráló helynek tudható be. Elképzelhető, ha itt lenne melóm, vagy megöröklött, tradícióm, akkor máshogy gondolnám. De nincs itt semmim csak erős klausztrofóbiám.
 
Kilenckor nekiindultam a déli gépnek, gondoltam az autóleadás meg a többi recefice egykettőre megeszi az időnket. Hát nem így lett, mert sehol egy lélek az utcákon, sehol egy trakesz, sehol senki. Kiderült, hogy ma kezdődik az iskola. Az egyiknél meg is találtuk a lakosság zömét.

 
Fél tízre megszabadultam a Kiától is.
Feljött a fiú, megszámolta a kerekeit, megnézte van e elől lökhárító és van e benya a tankban. Karcikat nem számolt, ugyanis nem látszott volna ki egy sem a trágya alól, amivel szegény kisautó vastagon be volt vakolva. Nem reklamált semmit, megköszönte a csokit, amit hoztam neki magyarszkiból.
Ugyanis minden embernek hoztam egy kis doboz kézműves bonbont, akik az utam szervezése során nem küldtek el az anyámba a sok-sok nyünnyögésem miatt. Akik problémáztak ezen-azon, azokat faképnél hagytam és kívántam, hogy mielőbb lazuljon meg a foguk, lehetőleg az összes, mert rosszakarásban sem vagyok szűkmarkú, elvégre magyarnak születtem.
 
Szóval ott ültünk a Terceira National Airporton, és két órán keresztül néztük, ahogy rozsdásodik a szemközti kerítés.
 
A kis légcsavaros gép késve érkezett, és késve is indult. Jópofa a masina, ha kívülről nézi ez ember. Belülről elég nyomorult a dolog, mert olyan kicsi az átmérője, hogy az oldalfal egészen az ülés alá görbül. Ha a táskát az ember nem teszi fel a tartóba, akkor a lábak között csak nagy kínnal fér el. Az egész belső rész olyan minibusz hangulatot áraszt, hozzá képes a piros hetes állati nagy.





 
 
A sztyuvi felfelé menet kikapcsoltatta a mobiltelómon a kamerámat, mert szerinte megtiprom a többi utas jogait, de az is lehet, hogy megijedt a gimbaltól.
 
Az utasok között sok a fiatal. Ha üres mellette az ülés akkor simán felteszi a lábát cipőstül. Adja, hogy milyen laza. Mivel rájuk nem szólt a sztyuvi, így én visszakapcsoltam a szarocskámat és jókat mulattam, ahogy a gép kanyargott billegett, a telefonom meg tartotta az egyenes irányt. Csináltam egy pár idióta felvételt, holnap majd elemzem. Láttuk a Sete Cidadest felülről, az bizony nagyon jól néz ki.
 


 
A repülés nagyon rövid volt és nagyon zajos.
Ponta Delgada reptere, már egész jól néz ki, nagy a nyüzsi is. A táskáinkat hamar megkaptuk és nagy izgalommal nekiláttunk megkeresni az autót bérbeadó céget a GoRentaCar-t.
Tettük vagy tíz lépést és megláttunk egy szimpi fiatalembert, aki széles vigyorral tartotta a Csók Janis táblát maga elé. (Anyámnak: Kiss = csók)
Gyorsan közöltem vele – mielőtt hosszabb mesébe kezd – hogy a közös nyelvünk a hümmögés és az ahá-zás lesz. Elbégettem neki a betanult mondatomat, hogy ha lassan beszél, akkor megértem mit akar. Kiabálni nem kell, mert nem vagyok süket, szótagolni meg azért felesleges mert nem vagyok teljesen debil.
 
A parkolóban szép ezüst Megane várt. Ez egy elég méretes autó, ha bele ülünk ketten a Gabival, akkor sem ér le a kipufogó dobja.
Szakáll koma elmondta, hogy ha hozom vissza legyek szíves tele tankolni ga-so-li-ne nájtí fájv and grííín. Majd nyomatékosan a szemeim mögé nézve hozzáfűzte: NOT DIESEL!!!
 
Megpróbáltam volna elmondani neki, hogy attól még hogy középföldéről jöttem és egy manó a királyom, attól még tudom mitől berreg egy autó – de letettem róla. Kihúztam magam, hogy ne felülről nézzen le rám.
Hiába nagy az arcom, a franciák teleteszik az autóikat mindenféle francos ördöglakattal így az ember lépten nyomon beég, pl a tetves csomagtartóredőny nyitogatásánál, aminek meg kell súgni hogy szilvuplé, egyébként nem lehet hátratolni. Annak a dög autónak a kormányán több gomb van, mint egy orosz tengernagy zubbonyán. Az én olasz miliőm a Fityóban nem tartalmaz ilyen dolgokat. Azon egy gomb van, és az jó nagy. Azzel lehet dudálni, oszt csáá.
 
A papírmunka 10 perc volt. Ezalatt a fiú elment kifizetni a parkolójegyet is és elhúzott. Én még masztiztam egy darabig a tükrökkel az üléssel, majd a lovak közé csaptam és hattal kihajtottam a reptérről. később kinyílt a csipám, és a pályán már vígan előztem a többieket.
 
 
A ház a reptértől húsz percre van.
Baromi jó helyen. Mellettünk egy strand, lehet stírölni a kerek fenekű portugál nőket.
Az udvarról van közvetlen kijárás a strand felé, és van egy privát tengerparti terasza is.
A víz kábé tíz méterre van.
 
A jó hely az előnye, a rosszabbul felszereltsége a hátránya ennek a háznak. Az árától háromszor lehet hátra szaltót ugrani, mert biz 90 eurót dellázok egy napra. Az internet pont olyan, mint otthon, bűn rossz. Tévének egy olyan TFT ketyere van idetéve, amit a múlt évezredben gyártottak. A hangja meg olyan mint amilyen a Sokol rádiómnak volt nyolcvanban.
 
Írtam egy SMS-t a ház tulajnak, hogy megérkeztem, mivel némileg korábbanra sikerült. Meg is jelent úgy tizenöt perc múlva és pillanatok alatt megterített nekünk. Mire elszámoltam volna háromig az asztal meg volt terítve. Megmutatta, mit hol találunk, majd elmondta, hogy az átfolyós gázmelegítőhöz nem kell hozzányúlni, mert a-u-to-ma-ta.
Halkan sírtam belül, basszus el kell mennem egy plasztikai sebészhez, mert baromi hülyén nézhetek ki, ha már egy órán belül ketten is leiskoláztak.
 
Ha bánatos vagyok eszek.
Így a tulaj távozása után beírtuk a naviba a continente királyság koordinátáit és tíz perc múlva már egy nagy piros bevásárlókocsit pakoltunk tele nasival, husival és minden földi jóval. Kellett vennem egy rohadt kotyogó kávéfőzőt is, mert ezek a portugálok csak presszóban tudnak rendes kávét inni, az otthonaikban meg mindenféle szar eszközzel gyártják a macihugyot. Itt valami pumpás maszturbátort mutatott erre a célra, mondtam gyorsan tegye vissza a múzeumába én szerzek inkább valami hagyományos készüléket.
 
Most ott tartok miközben írom ezeket a sorokat, hogy itt az idő lemennem megnézni a hullámokat.
A jó csajok elmentek, így Gabi is jobban megbízik bennem. Ugyanis nem egy jó dolog, ha azt az embert aki tudja a hazafelé vezető utat jól pofán vágja egy déli vérmérsékletű kan, mert nézegetik a nőjét.
 
Na pá emberek, reggel lehet hogy mesélek, ha nem tudok aludni a hullámverés hangjától.
 









 
 
2017.09.13 maradékság.
 
A szállásunkról annyit mondanék még, hogy rendkívüli mértékben túl van árazva. Ilyen sokba kerül a jó elhelyezkedés.
 
A ház berendezése megpróbál vidám fiatalos dolgokat vinni ebbe a felújított épületbe, de sajna nem sok sikerrel. Amit merek feltételezni az az, hogy a tulajdonos ezt egyedül, a felújítás sikerében feltétlenül hívő női segítség nélkül valósította meg. Valahogy azt lehet érezni, hogy a berendezkedés, az elrendezés, a kompozíció, olyan szálkás. Hiányzik belőle az az otthonosság, amit egy házba csak egy nő tud bele tenni.
 
A tulaj a megvilágításokkal próbálta varázslatossá tenni a helyet. Van itt annyi lámpa, mint a ráckevei diszkóban. Van a led világításos polctól kezdve az állólámpákig minden. Még a kerti fikuszban is van egy tíz vattos led reflektor.
De ez még nem lenne olyan nagy gond. Ha nem tetszik a sok lámpa, akkor nem kapcsolod fel. Nade a kapcsolókból annyi de annyi van a falon, hogy feliratozni kellett őket. Attól kapok agyfaszt, ha egy kapcsolót előbb ki kell olvasni, aztán hozzányúlni. Egy villanykapcsolónak értelemszerűnek kell lennie, és könyörgöm, ne legyen felfelé kapcsolva, ha a lámpa nem ég. Ez csak a két helyen kapcsolható világításoknál megengedett.
A másik. A kapcsoló azért süllyesztetett, hogy bele legyen süllyesztve a falba. Nem kell kiálljon a falból egy centire olyan „minnyá kiesek” formában.
Az értelemszerű kapcsoló elhelyezésről még annyit, hogy a sötét konyhán végig kell gyalogolj a vak sötétben, mert a belső végében van a kapcsoló. Na mindegy.
 


A rengeteg lámpán kívül van némi penész is a fürdőszobában a zuhanyzó fülkének nevezett szomorúságon. Ez a fülkét Etiópiából hozhatták, ahol a legkövérebb ember is csak ötven kiló, és az alapanyagokkal is szarul állnak. Ez egy 70-es tálca, amit az agyhiányos dizájner egyetlen egy 90 fokos sarokkal kívánt megoldani. Mivel a tálcához alapban csak egy sarkot kapott a többit elegánsan felszorozta fél pível, így ez egy 70 centis negyed kör lett.
Ebben zuhanyozni pont olyan, mint kis polskiban levenni a pulóvert a télikabát alól.
Ha a leesett szappant nem tudod csimpánz módjára a lábaiddal felvenni, akkor jobb ha ott hagyod a többi leesett között és kérsz egy újat. Ugyanis ha lehajolsz akkor az egész plexi szarság atomjaira hullik, az estédet meg legózással töltheted, egyébként hazafelé viheted magaddal a kifizettetett szanitert.
 
A hálószobában az ágy királyi.
Na ezt se az Ikeából hozták, mert legalább háromszáz kilónyi bútorlapból szoborta meg helyben az alkotó. Azért helyben, mert a kecón nincs akkora nyílás, amin beférne ez az IFA plató.
Attól IFA plató, mert ha az ágy mellé állok, akkor a matrac teteje a mellbimbóm magasságában van. Felkerülni rá lehet nekifutással, létrával vagy a kisgyerekektől elleshető felhasalós lábkalimpás módszerrel.
 
Az ágy nem nyikorog, még a mi negyed tonnánk alatt sem. De mivel nagy rezonátor dobozokból áll az egész, nem érdemes a mobilt a fejrésznél levő polcra tenni, mert a rezgő jelzést prímán erősíti olyan mértékűre, hogy álmodból riadva a Titanicot látod bejönni az ablakon, amint éppen a ködkürtjét használja.
 
Miért is a Titanic?
Nos Gabi úgy vélte, hogy milyen baromi mód romantikus a tenger hullámait hallgatni amikor az ember alszik, ezért minden ablakot nyitva hagyott. Ezek az ablakok nincsenek messzebb 20-25 méternél a hullámtöréstől. Van ám hangja.
Eszembe jutott fiatalkorom, amikor részegen elaludtam a fürdőszobában a mosógépnek dőlve. Akkori párom mérges volt az állapotom miatt, ki is mosta az összes szennyest abban a gépben amin a fejem nyugtattam. DE ZSA VUUU
 
Hajnal kettőkor, amikor felébredtem minden ablak zárva volt.
 
És ucsó fikázásként elmondom, hogy itt nem DomiDór ajtók és kilincsek vannak.
Itt autentikus deszka és ördöglakat van. Ha mész budira, akkor tudják a szomszédban. A szomszéd ébredését biztosítja a felkapcsolt reflektorok hihetetlen száma, valamint az atomrobbanás fényét túlvilágító ledlámpák fényereje. Ráadásként kapja az őrült hangos ajtónyikorgást, majd az azt követő irdatlan csattanást, ami a kilincset helyettesítő rigli ad ki.
 
Ebben a vakító fényben vizelni olyan futurisztikus. Ilyen lehet a budi a mennyországban.
 


 
Szóval ez van.
Pá az esti beszámolgatónál.





2017.09.14
 
A mai napra két helyet terveztem. Az egyik Furnas a másik Ribeira Quente, ahol a szállásom lett volna, ha tavaly nem törölte volna magát a bookingról.

Furnas irányába tartva az autóút elkezd elfogyni és átadja a helyét egy észbontóan szép útszakasznak. Az út két oldala oly mértékben gondozott, hogy ilyet nem sok helyen lát az utazó.
Az út szélén húsz-harminc munkás nyírja a füvet és vágja le a feleslegesnek ítélt növényeket.

Mély bevágásokban kanyarog felfelé az aszfaltcsík. Az út széle szegélykövekkel határolt kicsi vízelvezető árok. A szegélykövek túloldalán karbantartott fű és rengeteg hortenzia. Sajna szeptemberre ezek elvirágzottak már és így egy kicsit kisebb az élményözön. Sok helyen égig érő tuják szegélyezik az utakat, olyan sűrűn egymás mellett, hogy szinte egy óriás kerítést alkotnak.

Be kell vallanom, hogy ehhez a területhez foghatót Madeirán sem láttam. Sao Miguel ezen része gyönyörű.

Furnas mellett van egy kilátópont, ahonnan készítettem egy panoráma képet, amit itt megnézhet az akit érdekel: http://janoo.hu/ramapano/Furnas/furnaspano.html

Furnas városka nem nyűgözött le. Zsúfolt és szerintem nyomasztó. Az amúgy kedves kis utcácskák tele autóval, az egész úgy néz ki mint egy gigantikus parkoló, amit valami tréfás óriás telerakott házakkal.

A településről kiautózva, ismét gyönyörű tájon keresztül halad az út Ribeira Quente felé. ez tovább erősíti azt az érzést, hogy Furnas városa egy nagy pattanás egy szép arcon.

Mindkét útszakaszt levideóztam, ha jön erre a postás felküldöm vele a netre, mert ezen a szálláson a net gatyább, mint otthon nálam.

 
Ribeira Quente nem egy nagy durranás. az itt levő megszűnt szállásom lett volna az. Tengerre néző szobákkal, medencével estébé.

Korgó gyomrunkat kielégítendő, guggle mopsznak beadtuk az éttermet, amit kerestünk.

Az a nyomorult app egyre okosabb. Nem tudom honnan szedte, hogy kiszálltunk az autóból, de tudta, hogy gyalogosak vagyunk. Sehogy sem tudtam rávenni, hogy mutassa meg az autós útvonalat a célhoz, ő csak ragaszkodott a gyalogoshoz.

Nem a lustaság vezérel az autós megközelítéshez, hanem az, hogy láttam már turistákat faltól falig bóklászni egy téren, mobil készüléket bámulva, ahogy keresik önmagukat. Ez nekem nem tecc. Mégiscsak jobban nézek ki, ha a bamba pofám egy autó üvege mögül néz kifelé és nem egy tér közepén állva csorgó nyállal forgolódva keresem a déli irányt.

Nem volt mit tenni határoztunk, hogy a 200 méter távolságban levő éttermet gyalog közelítjük meg. Tudom ez nem nagy táv, Ti zsákba futva, bekötött szemmel is megtennétek. Sajna Gabi csípője annyira fáj, hogy megkért segítsek neki jajgatni, mert a sintrai hegymászás óta nem maradt rá ereje.

A navi beterelt minket egy sikátorba, mert szerinte ott van az étterem. Én sasoltam a Fősikátort, mert szerintem ott kéne lennie az étteremnek, de sehol sem láttam, így ráhagyatkoztunk a telefon appra. Harminc méter után az egyik házon nyitott ajtó, odabenn sok ember. Én állok az ajtóban és nézem őket, ők ülnek az asztaloknál és néznek engem.

Gabi mondja: gyere már, ez egy magánház.
Mondom: Nemááá! Ott esznek!
Mire ő: Bazze, étteremben nincs kanapé…

Ja, igaza volt.
Húsz méterrel később farkasszemet néztünk egy kutyával. Nem ugatott.
Ő sem és a gazdái sem. A kutyával együtt tizenketten nem értettük mi a fenét keresünk az udvarukban.

Visszamentünk a főútra és okosban kitaláltuk, hogy elolvassuk az utcatáblát.

Portugáliában két féle utcatábla van.
Mindkettőn azonos, hogy a Rua szóval kezdődik. Aztán, ha csak egy csempéje volt az önkorinak, akkor rövidítenek, pl: Rua Dr. F. M. P. Ha van elég csempe és a ház is elég nagy, akkor kiírják az egész nevet: Rua Dr. Frederico Moniz Pereira

Nos ennek az utcának az egyik háza az étterem.
Az egyik bokor mögött meg is találtuk. A cégérét az beszúrt fotón láthatjátok. Az nem nagy.

 



 
 
Az utakon itt is sokan dolgoztak.
Egy csapat fiatal a folyómederből szedte a hínárt. Nagyon úgy tűnik, mintha közmunkások lennének, de ez csak egy tipp.

 
Visszakanyarogtunk a szállás felé.
Útközben áthaladtunk Lagoa településen, ami kifejezetten csinos városka. Nyüzsgő élet, sok fiatal.

Sao Miguel sziget nagy. Van benne élet és szépség is.
Holnap megnézzük a csücskét. Vagy a legkeletibbet vagy a legnyugatibbat.

Mára ilyen rövidke és savanykás lett a beszámolóm, le vagyok mattulva. Elég rosszul aludtam, sok apró részletben, ami még jobban elfárasztott.

 

Pá holnap!




Előirat:

A blogmotor utálja a wordömet, a képeimet, meg a tök tudja még mit.
Az egyszeres soremelésekből kettőt hármat csinál, elcseszi a betüméretet.
Ha ez így megy tovább akkor a Sao Miguel menüpontot el kell kezdenem felszabdalni 1-2-3 stb-re.

Bocsi a külalakért!





2017.09.15
 
Ma megrázkódtatásokban és élményekben gazdag napom volt.
 
Reggelente iszonyatos fejfájással ébredek, ami nagyon nem szokásom. Elképzelhető hogy azért, mert „Azoriba” már többedszerre felejtem el bevenni az esti vérnyoma csöki gyógyszeremet. Asszem jobb lesz, ha megkeresem a varrókészletet és felfűzöm egy cérnára az összeset és a nyakamba akasztom. Akkor zuhanyzásnál csak észreveszem.

Apropó zuhanyzó.

Reggel kómásan benyikorogtam magam a fürdőszobába és megpróbáltam csendben beriglizni az ajtót, hogy szánalmas testem gusztustalan zajait fogva tartsam a helységben. Tudjátok ez az a helyzet, amikor mindent nagyon csendben akartok csinálni, de tudjátok, hogy rosszul alvó párotok már éberen anyázik a hálóban a „kiba…tt ajtó miatt. Ilyenkor van az, hogy a laza visszafojtott szellentés átmegy egy félperces vékony vonyításba, amit sírva-röhögve próbálsz elhallgattatni, de az eredménye csak annyi hogy szaggatott szirénázás lesz az egészből.

Szóval felkészültem a megszégyenülésre, de fájó fejem és a lelassuló giroszkópom miatt a leüléshez készülő előre hajolásom nem abban a szögben sikerült, amit a helyiség használati utasítása előírt. A tetves etióp zuhanyfülke nyitott ajtaját sikerült seggileg két oldalról vennem, de annyira, hogy még az aranyerem is könnybe lábadt. Az érzés teljesen azonos azzal amikor az asztal lábát 4 lábujjad balra, a kicsi meg jobbra kerüli ki.
Most a hátvágány vágatom szerintem a tarkómnál kezdődik.
 
Ennyi a klotyisztori.
 


 
Kisajogtam a szállás tengerparti privát teraszára, aholis az előbb ismertetett okokból állva kávéztam. Kávézás közben figyeltem ahogy a „bévaccs” fiúk települnek ki a strandra. Az egyik – az öregebb – fel-alá járkált a partszakasz teljes szélességében, ami azért van vagy kétszázötven méter. Legalább huszadszor sétálta végig a lábnyomaiból ítélve. Fogalmam sincs miért. Közben a fiatalabb kicipelt két barominagy behajtani tilos táblát a strand két szélére és beásta a homokba őket. Aztán székeket hordott ki, meg úgy általában szopott, miközben a másik sétált.
 
Délelőtt nem voltak elérhetőek a webkamerák így fogalmunk sem volt, hogy milyen idő van a Sete Cidadesnél. Mivel itt lenn kezdett kisütni a nap úgy döntöttünk, hogy látatlanban rápróbálunk.

Ponta Delgadában áthajtottunk a kikötői részen és a reptér alatti úton.
A kikötő érdekes. Egyszer. Belehalnék, ha valamelyik itteni szállodában lenne a szállásom.

Fentebb a reptér alatti utcácskák nagyon jópofák. Keskenyek és egyirányúak. Madeirán az ilyen szélesség még kétirányú.

 

Az autóval valahogy nem tudtam megbarátkozni. A gázpedál keménynek tűnik, pont olyan mintha egy zárt pet palackot nyomkodnék. A gázra lépésnél semmi nem történik, majd egy másodperc eltelik, hogy egyáltalán történjen valami. Tüzetes vizsgálódás és néhány baráti telefon után, sutba dobtam a „disznókat megetetni, gombokat nem nyomkodni” utasítást és megkerestem az ECO beállítás kikapcsolási módját. Az autó olyan lett mintha most akasztottam volna le egy két tonnás utánfutót. Megtáltosodott és elkezdtem végre úgy érezni, hogy nem pancsoltam megint bele a kakiba.

 
Alanti két képen három idióta látható.






Az elsőn látható a hegymenet ECO módban egy turbódizelhez szokott vezető által elkövetve.

A másodikon egy nő biciklivel akar felmenni a Sete Cidades-hez. Tisztelem a sportolókat, de a hülyéket ki nem állom. Az izmos lábú hölgyet teljesen szabálytalanul, a padkán előzi egy meztelen csiga. Ezen a helyen ha valaki biciklivel akar felmenni, akkor kösse a hátára. Lehet, hogy a lejövetel nem ilyen izzasztó, de mi van akkor, ha egy szabadonfutós kerékpáron felmondja a szolgálatot a kétkörös fékrendszer hátsó kereket fékező tagja? Újabb Tunguzka? Kiirtja az erdőt a partig?

A harmadikon egy kezdő kaszkadőr. Ha leesik ott döglik meg, mert a kutya se veszi észre.

Abbahagyom a fröcskölődést, mert a zsír beszél belőlem.

 

A tegnapi gyönyörű furnas-i utakat übereli a Sete Cidades-hez vezető út. A kilátók eszméletlen helyekre néznek. Az emberbe beleszorulnak a szavak. Erre nem lehet elég kifejezést találni a szótárban.

Az alábbi linkeken néhány interaktív panoráma képet láthattok:



A Sete Cidades-en napsütés fogadott. Kicsit sütkéreztünk.


 

 
 
 
 
 
 
 





Megnéztük alulról-felülről élőről-hátulról.

A google navi megint bevitt a málnásba. Az elhagyott szállóhoz olyan körutat tervezett nekünk, hogy mentünk vagy háromnegyed órát a tíz perc helyett. Sajna a kitáblázás nem volt egyértelmű. Egy félreállási lehetőségnél kiálltunk az út szélére ahol már két kocsi állt, hogy egy kis térképelemzést tartsunk. Láttam, hogy az útra visszajutni nem lesz egyszerű, mert olyan hülyén volt megcsinálva, hogy attól tartottam letörjük az első spoilert. Mindkét autó a távozásakor akkorát reccsent hogy vártam a repülő műanyag repeszeket.

Tudósban sikerült úgy lehoznunk ezt az autót a parkolóból, hogy csak halk reccs volt.

Üzenem mindenkinek okosban, hogy erre finnyásak a bérbeadók. A spoilert, a lökhárítókat és a tükröket tessék lefotózni az átvételkor és felküldeni e google drive-ra vagy egy gmail levélbe csatolni. Ha hajcibálás és szájtépés van, akkor lehet mutatni a fotókat, a gugli hitelesített időbélyegzőjével (így bizonyítható, hogy a kép még az átvételkor készült)
Kilátósdiról ennyit. Ha többre vagy kíváncsi, akkor azt máshol keresd, mert van még rengeteg site, ahol leírták már előttem.
 
Elindultunk a sziget nyugati partvonalán körbe, etetőt keresni.

A partvonalon levő út minden métere gyönyörű, karbantartott, tiszta. Helyenként az ember megállna és nézné órákig. De nincs annyi óra. Maradnak a fotók, és a jobban sikerültek mennek háttérképnek az irodai gépekre, hogy értelmet adjanak a minden napi robotnak.

 

Etetőt St. Antonio-ban találtunk. A neve 4 Platanos.

Mind a kiszolgálás, mind az étel első osztályú volt. A hely maga több részből állt. A bejárás a teraszos füstös presszón keresztül történhet, ami némileg riasztó. Ide ülnek be a helyiek munka közben-után egy italra és csevejre, valamint irdatlan büdös bagóra. Az étterem rész körben teljes terjedelemben üvegből van. Mindenhova kilátni, a tengerre, a parkolóra, a füstölgő mezőgazdászokra. A konyha felé zárt a rálátás. A körkilátás miatt a WC az alagsorban van.

Van egy nagy tetőterasz is, de be volt zárva, szerintem azért mert rajtunk kívül mindössze egy család volt a vendéglőben.

A két ebéd, két desszert, két kóla, két kávé 32 euró volt.





 

Csodálatos a cégér alatt a négy kuka.
A portugálok és a cégtáblák asszem egymástól nagyon távol álló dolgok.


Távozáskor a parkolóban észrevettük, hogy egy furgon áll az autónkhoz indokolatlanul közel. Közeledve azt láttuk, hogy az ajtaja tárva nyitva, mintha valaki autótűz elől menekült volna belőle, de az is lehet, hogy csak szomjas volt már a gazda és nagyon sietett az ivóba. Az ajtón benézve igazi portugál Hi-Fi szerkót láttunk. Vonyítva röhögtünk és fényképeztük a „Sony mennybemenetele” című kompoziciót. A fotózást a kocsinkból folytatuk mert az autó eleje pont úgy nézett ki, mint szeretett Mat…csy pénzkormányzónk. Akkor már tudtuk, hogy az autó azért áll a miénkhez ilyen közel, mert itt volt a fékútja vége. Az ajtaja meg azért volt nyitva, mert a vezető csak így tudta a sarkát elég mélyen a földbe vájni, nyomatékosítandó a megállás tényét.

Láttuk, hogy jön a tulaj és a tizenéves fia lendületes léptekkel felénk, mi meg ültünk a kocsiban véresre harapott ajkakkal, összeszorított seggel, nehogy kirobbanjon belőlünk a fékezhetetlen röhögés. A fiatal fiúcska tudta, hogy a szekerükön röhögünk, de ő mosolyogva szállt be a vélhető apja mellé. Hátra tolattam és menekülőre fogtam, mielőtt még kárt okoznak bennünk.




 

Útközben:
Bejelőltem torlódásként a Waze-n.










A szállás melletti strandon jó nagy a tömeg, ami nem csoda mert nagyon jó idő van.

Reggel rájöttem miért van itt este annyi autó, amiben fiatalok ülnek. Itt van a free Wi-Fi.
Rákapcsolódtam a telómmal és néztem egy speedtestet, aztán negyed órás káromkodásba kezdtem. Az ingyenes wifi vagy ötször gyorsabb mint a házban levő.
Nos nem fogok kiülni netezni a homokba.
 

Mára ennyi, reggel hozzáírom ami kimaradt, ha eszembejut.







2017.09.16

 
Ma sikerült megfogalmaznom, hogy én miért látom szépnek Sao Miguel szigetét és szépsége miért más, mint Madeiráé.

Úgyhogy agyaskodok, és osztom az észt.
Sao Miguel szépségét a harmónia adja meg. Az a harmónia, ahogy ezen a szigeten élnek és dolgoznak az emberek.
Adott egy gyönyörű táj olyan adottságokkal, amelyek nagyon kedvesek a szemnek. Mindenhol minden zöld, minden élettel teli, még a hegyek csúcsai is.
Az ilyen szépségbe tud nagyon belepiszkítani az ember a mezőgazdasággal, az iparával és az egész infrastruktúrájával, ami nélkülözhetetlen számára a XXI században.
Az emberek a világban többnyire nagyon kényesek a saját lakásuk, házuk rendjére és szépségére, de ahogy kilépnek az ajtójukon vagy kapujukon, onnantól nem tekintik saját ügyüknek a környezetük szépségét vagy tisztaságát. Az utca rendje valaki más dolga, valaki más ügye. Otthon soha nem dobná a padlóra az üres kólás dobozát és a csikkjeit, de ezt az ajtaján kívül minden gátlás nélkül megteszi.
 
Sao Miguelen ez nagyon másként van.
 
Egy erdei út leaszfaltozva nem a természetbe illő dolog. De az aszfaltra és kövezett utakra szükség van, mert kell az itteniek létezéséhez. Az állattenyésztőnek valahogy meg kell oldania az egyik helyről a másikra eljutást, az állatokat, a tejet, a tápot valahogy el kell szállítania egyik helyről a másikra. Lehet kötözködni, hogy száz éve utak nélkül is megoldották, de ez buta érv. Ma a termelés mértéke olyan nagy, hogy a múltra mutogatással nem megoldható ekkora mértékben ez a szükséglet.
Szóval rengeteg utat építettek és ezt a rengeteg utat rendkívül sok ráfordítással tökéletesen beleillesztették a tájba. Mindenhol kövezett útpadka van. A padkán túli területek gondozottak, a fű lenyírva, szemét sehol egy darab se. Felfoghatatlan, hogy a gazdaság miképpen termeli ki ennek a költségeit. Az ember kezdi úgy érezni, hogy a táj attól szép, mert ott van az az út és kontrasztot ad neki.
Sao Miguelen az emberek a környezetükkel harmóniában élnek. Én ezt látom.
Madeirán nem foglalkoznak ilyen igényességgel a környezetük rendben tartásán. Ott mindent a pénz irányít. Az irdatlan mennyiségben beáramló uniós pénzek, amit a turizmus igényeinek kielégítésére használnak fel és a rengeteg pénz, amit maguk a turisták vernek el ott.
Madeirán az emberek XXI. századi szükségleteit a távolból irányítja az unió és a sok uniós turista. Kell az angol és német turistáknak a játszótér méghozzá tökéletesben.
Ha mindkét szigetet elhagyná a turizmus egyik pillanatról a másikra, akkor Sao Miguelt és az Azori szigeteket nem nagyon lökné padlóra a dolog, megráznák magukat és élnék tovább az életüket. Madeira fél év alatt belehalna egy ilyen krízisbe.
 
Na ennyit az okoskodásról.
 
Az Isten Sao Miguelt az elsők között teremtette meg, azért ilyen szép. Pénteken már unta a vacakolást akkor csinált olyanokat, mint a Szahara.
 

Ma reggel Lagoa Fogo volt az első hely.
Itt lenne a helye a „jajj de csodás, jajj de jajj, stb-nek”.
Nos, olyan mint a Sete Cidades, csak az egyik tavat betemették.
Viccet félretéve: csodálatos.
 
A baj vele egy dolog. Az, hogy nem én vagyok „A Turista”.
Mindenhol ez a baj. A turista szeret egyedül ott lenni és zavartalanul élvezni a táj szemlélését. De ez nem így van. Speciel ez a hely nagyon kicsi. Annyian voltunk itt, mint a rizsa a parlamentben.
Próbáltam egy panoráma képet összefotózni, amikor is egy echte német nyugger néni egyszerűen elém állt és nyomatta a dslr gépével a „zippklutty”-okat. Számoltam ötig, hogy lehiggadjak és visszatartsam magam egy elegáns hátba rúgástól. Gondolkoztam azon is hogy lefotózom a fülbevalóját zoom nélkül fullHD-ben, de aztán ettől is visszakoztam, mert ha megijed és legurul ezen a lejtőn, akkor össze fog vérezni mindent és akkor belerondít a tervezett panoráma képembe.
Szóval ezért szeretne mindenki „A Turista” lenni, és nem véletlenül teherbe esni egy ismeretlentől  miradurózás közben.
 
 

 
A Lagoa Fogo rendkívül szép hely.

 
De ezen a szigeten bárhová megy az ember mindenhol szebbnél szebb helyeket talál. A végén már nem tudja eldönteni melyik a szebb.
Innen kis utakon mentünk le Furnasba. A kis utak azt jelentik, hogy olyan aszfaltozott és macskaköves utakon tettünk meg több mint tíz kilométert, ahol nem találkoztunk szembejövő járművel. Ezek az utak helyenként két és fél méter szélesek, helyenként meg elérik az öt métert. Találkoztunk gyalogos turistákkal, láttunk olyan helyeket, ahol a kőfalakból gőz tör fel, láttunk óriási tehenészeteket és láttunk óriási fakitermeléseket.
 





 
Furnason csak átmentünk. Sajnos a település gettó jellege engem annyira taszít, hogy nem volt hozzá kedvem. A busz parkolóban hét turista busz áll, az utcákban az egyik oldalon a járda tele parkoló kocsikkal. Az egész úgy néz ki mint egy használtautó telep a buszvégállomás szomszédságában.
Itt a Tony restaurant lett volna az etetőhelyünk, de feladtuk, mert a tetőteraszon is annyian ültek, hogy reménytelen lett volna asztalt kapni.
Ez az a település, amit ha távolról nézel, akkor gyönyörű. Ha a közelébe kerülsz, akkor meglátod azokat a részleteket, amiktől megrémülsz. Olyan Furnas, mint fiatal korom Marikája, aki gyönyörű nő volt. Egészen addig, amíg rád nem mosolygott és meg nem láttad mind a húsz fekete fogát. Nem tudtál olyan gyorsan szaladni ahogy szerettél volna.
Szegény fogínysorvadásban szenvedett, remélem sorsa jobbra fordult.

Szóval Furnasnak páá és irány Farol do Arnel a világítótorony.
Az oda úton rengeteg helyen lehet megállni, mert nagyon sok színvonalasan megépített kilátó van. Hadd ne lelkendezzek az összesről, mert csak ismételném önmagam és másokat.
Ami fantasztikus az az, hogy helyenként az út szélén levő védőkorlát fából van. Nem akármilyen fából, olyanból, mint amilyenek nálunk a villanyoszlopok. Elképesztően jól meg van csinálva. Ötven méter belőle a téli tüzelőm mennyiségével vetekszik. Az út nagyon szép helyen kanyarog egészen a világító toronyig. Mellette még van egy kedves falú és ott vége a nagyon szépnek.
 

 
Na a világítótorony.
Benéztem az utcába, ami lefelé vezet. A belátható harminc méterből eldöntöttem, hogy a benyás csodával nem megyek le, mert aztán hozhatom fel alkatrészenként vagy hívhatok egy autómentőt.

Szóval felfegyvereztem magam a gimballal, nagy mellénnyel, elszántsággal és nekiindultam torony nézőbe a mínusz ötvenkettőre.
 
Most már okosban elmondom, hogy aki életének nem része a napi sportolás az gondolja át alaposan a dolgot.
 
Először még vidámban mentem a lejtőn, később már olyan meredek volt, hogy majdnem kiszakadtam a Nike orrán. Tudjátok, amikor annyira előrecsúszik a lábatok a trehányan felvett, befűzetlen lazavagyok cipőben, hogy elkezdenek a lábujjaitok felfelé kunkorodni, mert már nem bírják a terhelést. Gondolataimban olyan volt már mindkét lábam, hogy elmehettem volna a Szultana sorozatba statisztának az égnek álló lábujjaimmal.

 
Lejtmenetben találkoztam felfelé jövő sorstársakkal, akik szépen komótban jöttek felfelé, vagy éppen üldögéltek a kőkerítésen és leltározták az oxigén készletüket. Nem vettem észre a szemükben a sajnálkozást. Hiba volt.
Odalenn nagyon szép minden. A toronytól lehet még lejjebb menni a halászházikók és a weekend házak közé. Nem akartam, mert így is féltem a felfelé menettől.

A videót közzéteszem később. Fel kell adnom postán, mert innen elektronokkal nem megy fel ebben az évtizedben.
A felfelé menetbe majdnem beledöglöttem.

Félúton felborult a vízháztartásom, elveszett az önbecsülésem és csak ücsörögtem a kerítésen azon gondolkozva, hogy hívok egy taxit.
Úgy megizzadtam, hogy foltot hagytam a kőkerítésen.
Felérve a kocsiba ültem és próbáltam rendezni a légzésem. Két turista lány szánakozva nézett, ahogy horpadozik körülöttem a kasztni. Gondoltam „lesztek még ti is vén picsák…”

Révedezésemből a gyomorkorgásomra ébredtem. Gabi segített, kánonban korogtunk.
A gugli mopsz azt írta van itt a közelben egy házias vendéglő. Akkor uccu.
A faluban a vendéglő előtt egy négy soros, soronként öt vagy hat helyes parkoló. Benne néhány autó. Sikerült beállnom egy ferdén parkoló kocsi mellé, szintén ferdében, de mivel a Megane egy nagy batár, az én ferdém egy kicsit erősebbre sikerült.
Na jött a helyi hatvanöt éves erős pista valami fiestával vagy a tököm tudja mivel és ne tudjátok meg, pont a mellettem levő parkolót nézte ki magának, nem a többi nagyon ürest. Ott osztotta az észt, hogy milyen ferde a beállásom. Már majdnem átálltam egy másik parkolóba, hogy engedjek az erőszaknak, hiszen az ő territóriumában, az ő etetőjében akarok vacsizni. De aztán elfogyott az öreg nyála, abbahagyta az ugatást, én meg otthagytam a fullbiztis autót, rendezze az öreg egymaga a problémáját.

 
Benéztünk a házias étterembe. Kocsma.
Benéztünk a szomszédba. Presszó.
Egymásra néztünk és beültünk az elba…tt ferdén álló Megánba és úgy elhúztunk, hogy csak úgy füstölt.
 
A rossz irányba.
 
Így a presszó előtt ülő falusiak, akik tanúi voltak az eseményeknek megnézhették, ahogy még egyszer „elhúztunk, hogy csak úgy füstöl”, de most már a jó irányba.
Ez a le vagytok szarva típusú elhúzás így két felvonásban elég szarul sikerült.


 
Hazagurultunk, ami a pályán is jó harmincöt perc volt. Nagy ám ez a sziget, nem olyan mint Terceira, ahol egy egészségeset gyorsítani se tudsz, mert félsz hogy leesel róla.
 
A strandon annyian voltak, hogy parkoló egy szál se. A hullámok óriásiak. Bévaccs fiú egy szál se. Csak hét közben segítenek életben maradni. Itt a hétvégén jogod van vizbefúlni.
 
A helyi étteremben kértünk valamit, ami a húsételek között van és drága. Kihoztak a megagiga hamburgert amiben volt minden a kolbásztól a sonkáig. Dudára ettük magunkat de azért vártuk a megrendelt desszertet. Valahogy csak leküzdjük.
De aztán csak vártunk, vártunk. Nem hozták, fizettünk, hazaballagtunk.
 




 
Átöltöztünk fürdőruciba és lementünk az óceánhoz.
Fürdés nem lett. Csak álltunk az óceánban és élveztük, ahogy a hullámok felcsapnak az ülepünkig.
Közben debilen vigyorogtunk.
 
És hogy a rosszindulatom se maradjon ki a mai napra ime két kép még:
 
Povocao. Étterem és konyha közötti ajtó. Aki nem értené: a sötét intarzia berakás az biza kosz.


Találtam parlagfüvet. Meglocsoltam. Nehogymá annyira jó legyen a helyieknek.
 
 

Ennyi volt eznap.
Holnap megyek teát aratni.
 
 
...aki nem vette észre a fenti folytatás linket, annak itt ismétlem:

...folytatás...