Back to Top

Terceira

 
 
2017.09.08
 
Hajnalban elindultunk Terceirának.
 
Lisszabonban a szálló recepción kértünk egy taxit. Felesleges volt, mert az utcán nyüzsögtek a szabad kocsik.
 
Középkorú ember jött értünk egy Daciaval. Útközben már tudtam, hogy ilyen autót sem fogok venni soha. A gyorsforgalmi utakon egykettőre kiértünk a reptérre. A kofferpótlékkal és az éjszakai felárral együtt 12 euró volt az út.
 
A reptéren ezen a péntek reggelen nem volt olyan borzasztó nagy nyüzsgés, mint amire számítottam. A kofferektől tíz perc alatt megszabadultunk. A szeku az viszont hosszú volt. Majdnem 30 percig tartott a bejutás. A mögöttem levő ember valószínűleg későn érhetett ki, mert a gurulós böröndkéjét rendszeresen beletolta a cipőmbe, amivel kezdte a vérnyomásomat felnyomni. Már elméletben elterveztem, hogy miképpen fogom tudatosítani benne a privát szférám határait, a lábamról letúrt nájki sarkával nyomatékosítva, amikor azt vettük észre, hogy a csóka átlambadázta magát a korlátok alatt és már a szeku dobozokba pakolja kifelé a szarocskáit. Azannyát!
 
A beszállókapu nem szopócsöves, így a TAP-os repülés össze lett kötve egy buszkirándulással.
A repcsi viszont fiatalka és nem is lett nagyon tele.
 
Felszálltunk és nagy-nagy kanyarokkal elhagytuk Lisszabont és belekezdtünk a két órás kék-fehér-kék-fehérbe.
 
A reggeli sütike és magoskifli volt. Semmi extra.
 
Gépen utazik egy ötvenöt/kilencvenes szűzlány csoport. Hárman úgy kétszázhetven kilót nyomnak. Ebből a két számból a perkilencven az átlagsúlyuk. Az ötvenöt az életkoruk és valószínűleg a közelítőleges IQ-juk is.
Szegények a hosszú – majd másfélórás – üldögélésben oly mértékben elgémberedtek, hogy az üléssorok között elkezdtek tornázni. Először csak a hajam hullott tőlük, ahogy olajágtól megfosztott szabadságszoborként masíroztak fel alá a gépen, égnek nyújtott kezekkel. Később a talpaikat a padlóhoz csapkodva olyan rezgésbe hozták a padlót és az üléseket, hogy lelazult a felső fogsorom. Kezdtem attól tartani, hogy a három idióta kiszakad a csomagtérbe. Volt derék körzés, farlengetés és részemről fejcsóválás. Annak viszont örültem, hogy nem kezdtek kocogni oda-vissza az egyes és a huszonnyolcas között.
 
Egy nagy csoport orosz is van a gépen. Ők nem ismerik a klotyóajtón sem a kilincset, sem a zárat. Olyan nincs otthon a borókabokron ahová vizelni járnak. A zár kérdés asszem túl bonyolult nekik. Ennek örömére Gabi rá is nyitott az egyik továrisra, amint az lóbálta a slagját.
 
 
Végtelennek tűnő idő után megérkeztünk Terceira fölé. Szerencsénkre a felhők eloszlottak és valami hihetetlenül szép, hihetetlenül zöld táj tárult a szemeink elé.
A földet érés után hosszú ideig gurultunk és végül egy nagy töltés oldalánál a semmiben megállt a gép jó messze a termináltól. Mielőtt kinyíltak volna az ajtók, egy légcsavaros gép is odaállt mellénk. Végül busszal vittek be az épületbe, ami nagyon csinos kis reptérépület. Tisztaság, nyugalom.
 
A bérautós soron rengeteg autókölcsönző társaság tanyázik. Itt tuti nem szednek 10 eurós reptéri illetéket és nem kerül nekik a pult bérlet sem horror összegbe. Egy kedves fiatalember írta össze az autókiadáshoz szükséges papírokat. Nem sokat tökölődött azon, hogy nem beszélek nyelveket. Ő is azt kérdezte, hogy értem-e amit ő magyaráz. Mondtam neki, hogy semmi gond, tegye amit kell, az aktivity az erősségem. Vissza akart adni a fizetett 215 eurómból kettőt. Én nem kértem, de ő mondja, hogy ez két euróóóó. Mondtam neki hogy Magyarországon ez a szokás, igyon az egészségemre egy sört. Ő mosolygott és végül vonakodva eltette. Én is mosolyogtam gonoszban. Sikerült elkúrnom egy rendes portugált. Azt nem árultam el neki, ha magyarban nem adsz jattot, akkor jó esetben csak hátba rúgnak, amikor távozol a vendéglőből.
 
Kaptam a Hyundai i20 helyet valami Kia csodát. 45 ezer van benne, tiszta, alig karcos. De kell szereznem egy sztetoszkópot vagy nagyothalló készüléket, mert nem hallom a motorhangot. Olyan ez, mint lovagolni patadobogás nélkül.
 
 
Tegnap este hívott telefonon a szállásadóm, amit nem vettem észre, sőt e-mailt is írt, ami nagy szó sok portugál embernél. Jelezte, hogy ne menjünk fél három előtt, mert későn mennek el a házból az előttünk bérlők és még takarítani kell.
Ahhoz hogy elverjünk négy és fél órát kellett egy kis elszántság. Szerettünk volna lepakolni, dögleni egy kicsit és azután bóklászni. Hát nem ez lett.
 
Elsőként Praiaban meglátogattuk a Continente Modelo üzletét, ami egy szép nagy hipermarket. Bevásároltuk a hétvégi szükségleteket, egy fél bevásárlókocsi nasit. Ezt a helyet ajánlom mindenki figyelmébe. Nem volt tömeg, a választék nagy és tisztaság van.
 
Innen elgurultunk Porto Martinsba, amit a fórumon ajánlottak, nagyon jó helyként. Nos, ez bizony nagyon igaz. Szépen kiépített strand, olyan mosdókkal, hogy az állam leesett, ami azért nem kis mutatvány tőlem – ezt tudja minden ember aki látott már – lévén az ádámcsutkám az alsó ajkamig tud mozogni akadálytalanul.
Csináltam róla videót, ha álmatlanságom előjön, akkor rövidesen feltöltöm.
 
A strand mellett van egy kiváló etető. Odabenn olyan 80-90-es évekre hajazó enyhe kocsmahangulat fogad a mai modern elvárásoknak megfelelő kiegészítésekkel felturbózva. Az ételek 10-14 euró között vannak és óriás adagok. Nekem nagyon ízlett a steak. Szerintem fogok még ott kajálni, hacsak nem botlom jobbak etetőkbe.
Az étterem neve Buzies. Kék felirattal. Mellette a strand asszociál a Kék Lagunára. Majdnem minden stimmel. Tuti ami biztos összeszorított farpofákkal tipegtem be.
 
 
 
 
 


Az idő elég lassan múlt, melegünk volt, nyűgösek voltunk a korán kelés miatt, így eldöntöttem, hogy nem érdekel a takarítás, személyes jelenlétemmel megpróbálok hatni a gyorsabb bejelentkezésre.
 
A főútról lekanyarodtam a szálláshoz és megállt bennem az ütő. Nem úgy a szállásommal szomszédos telken álló lánctalpas exkavátorban, amely egy légkalapáccsal bontotta a szomszéd ház emlékét kőkeményen öt méterre a álmaim ágyamtól. Mondom ilyen nincs.
Ez bazz…
Hol a francban van a vérnyomacsökim, mindjárt a füleimen keresztül vér fog fröcskölni.
Mijaf.szt keres egy működő exkavátor a napi ötveneurós bérleményemtől pár méterre? Ennek azért fele se tréfa.
 
Gabival megvitattuk, hogy ez a takarító sztori biztos csak egy blöff.
De végül a háznál megtaláltuk a tulaj mamáját amint takarított. Ráköszöntem mosolyogva, de lehet hogy vicsorgásként értékelte, mert megpróbálta eltakarni ezt a gigantikus narancssárga tuk-tukot. Lett volna hozzá testmérete az nem hibázott, de sajnos a hangja kevés volt. Az eszeveszett zajban szegény mama olyan volt mint egy óriás harcsa kiszedve a vízből. Csak állt velem szemben és tátogott.
 
Aztán egy pillanat alatt elhallgatott kint a gép és meghallottam a mamika harsogó hangját:
Szorriiii, noszpík inglis!!! És szomorú arcot vágott.
Mire én: Tesóóóóóó :)
 
Gabival megpróbáltuk rávenni, hogy hagyja abba a sika-mikát és húzzon el, mielőtt teljesen kipattog a s..günk az izzadtságtól. De ő csak zavartan törölgetett. Szegény.
Ő nem tehet erről a az easyjet szinű gépszörnyről a szomszédban, de ha reggel csak egy kóbor koppanást hallok a szomszédból, akkor lesz néhány szavam a fiacskájához. Az meg szerintem örüljön annak, hogy nem a Gabi fog vele beszélni.
 

Mára ennyit írok nektek, mert megy lefelé a nap és el akarok menni sétálni egy kicsit.
Reggel majd bégetek nektek, hogy visszajött-e a gépkezelő.
 
 

 
 
 
2017.09.09
 
 
Reggeli video. Azért ki lehet bírni, ha szabin van az aerohammer man.
Bocsi a gatya minőségért, de jelenleg  a legkönnyebben használható eszközöm a Google, az meg erre képes.
 
 

....
 
Az Azori szigeteken az alsó tagozatos általános iskolai történelemkönyvek egyetlen lapból állnak.
Ez áll a lap tetején: Az Azoriak a történelmük első négyszáz évét kőhordással töltötték.
 
A többi rész üres. Lehet oda tehenet rajzolni.
 
Gondolom ezt abból, hogy anno, akinek szüksége volt konyhakertre, az ki kellett szedje a földből az összes baromnagy sziklát. Ezeket eleinte a szomszédja földjére dobta. Az meg viszont. Később meg tudtak egyezni kertjeik határvonalában és csinos kis kerítéseket építettek a rengeteg kőből ezekre a határvonalakra.
Így ma, ha felülről nézed a Google-on az Azorit, akkor úgy néz ki ez a föld, mint egy gigantikus rácsos linzer.
 
A telek, amin a szállásunk van nem egészen ezer négyzetméter területű, de már ez is fel van osztva kőfalakkal vagy tizenöt kisebb területre. A falak bizony magasak, kertészkedni nem lehet közöttük, mert hamar árnyékot vetnének a növényekre. Tehenészkedni is alkalmatlan lévén olyan kicsi a hely, hogy a tehén nem tudna megfordulni rajta, a tolatáshoz meg elég buta az az állat.

 



 
Itt azért ejtek néhány szót a szarvasmarha kérdésről.
Az Azori szigeteken a szarvasmarha tenyésztés és a tejtermékek gyártás az egyik legjelentősebb bevételi forrás. (Lisszabonban és Madeirán is találkozhattok azori tejjel.) A szigeteken a humán populáció 260 ezer fő körül van, a szarvasmarha létszám pedig 267 ezer. Tehát minden egyes emberre jut egy marha és még így is kóborolhatna gazdátlanul hét-ezer.
Jelentős mennyiségben tenyésztenek disznót és csirkét is, de az nem olyan feltűnő, mivel azokat nem tartják a marhához hasonlóan szabadon.
 
A szabadtartású marha együtt jár azzal, hogy időnként áthajtják őket egy másik mezőre a kőkerítések között. Ezért az aszfaltút nem kizárólag az autóké. A marha meg nem tart rendes oldaltávolságot lévén nincs visszapillantó tükre. Ha zaj van - hátranéz. A neve meg nem véletlenül „szarvas” marha.
Másik sajátossága az, hogy a nagydolgát ott végzi ahol neki tetszik. Az aszfalton helyenként fekvőrendőr méretű trágyahalmok vannak.
 
Itt nem a galamb csinálja le a kocsidat. Terceirán nagyban megy a játék :)
 
Ma nekiindultunk egy cél nélküli csavargásnak.
Azonnal szembetűnő különbség Madeirához képest az, hogy Terceirának nem létszükséglete a turizmus. Nagyon jól el vannak nélkülünk is. Ettől függetlenül sok turista kóborol szerte szét a szigeten. Órákig autóztunk keresztül kasul a településeken és szinte sehol nem találtunk olyan éttermet, presszót vagy bármi olyan üzletet, ami meg tudna szólítani egy turistát.
A Google térképen ajánlott helyek vagy nem léteznek ott ahol jelölik őket, vagy az étteremnek jelölt hely nem üti meg a késdobáló színvonalát. Gondolom tréfás kedvű helyiek jelölik be 5 csillagos vendéglátóhelynek a helyi búfelejtőt egyetlen pontozóként.
Sehol egy kisbolt, ahol egy palack vizet tudnál venni.
 
Az egyetlen hely ahol van némi élet az Angra volt az eddig bejárt útvonalainkon. Oda hétfőn visszatérek majd, hogy a véleményemen változtatni tudjak.
 
Terceira olyan falusi turizmust képviselő hely. Egy városi embernek elképzelhető hogy érdekes, de sajna nekem tök olyan mintha otthon ülnék. Na jó, itt van pluszban némi óceán.
Meg van normális internet és megszámolhatatlan HD csatorna, nem úgy mint nálunk dajcstomi informatikai nagyhatalmas képzelődéseiben.
 
 
Fenn Santa Barbara környékén találtunk szép helyeket. A legelők között, óriásfák alatt szép erdei utak vannak. Sétálni nem érdemes itt, mert le van aszfaltozva az út és nem lehet száz métert úgy menni, hogy ne hajtson arra valaki.
 
Érdekesek a legelők közötti utak is, ahol a hihetetlen mennyiségű kőből építették meg a legelők határait kilométereken keresztül. Ha ezt a töménytelen mennyiségű követ behányták volna az óceánba, akkor szerintem száraz lábbal át tudnának kelni a szomszéd szigetre.
 
 
Késő délutáni ebédünket a q.b. - Food Court nevű helyen költöttük el. Ez egy grillkajás-hamburgeres hely felszolgálással. Kifejezetten jó ár érték arányú. 22 euróból kijött egy disznó és egy csirke sült mindkettő tükörtojás takarással, dupla rizs burgonya körettel, zöldsalátákkal, három kólával és két kávéval.
 

fejlesztő és oktató játék a szarvasmarha legeltetéshez
 
Ez nagyon jól néz ki!
 
 
Ejtenék még néhány szót a szállásunkról.
Quintinha da Chinela a neve. Napi 50 euróért egy full felszereltségű házat adnak, mosógéppel, szárítógéppel, teljesen komplett konyhával. A hűtőben tej, víz, sajt várt, az asztalon kekszek, pogácsa. Egy üvegben őrölt kávé.
 
A szomszédban álló nehézgép az én egyéni szopkám, az nem a szálláshoz tartozó feature. Egyébként ma lábujjhegyen kalapált az ott dolgozó melós egy kézi kalapáccsal. Szerintem alig várta hogy elhúzzuk a belünket valahová és elővehessen valami nagyobb szerszámot.
 
End of ma.
 
 
 
2017.09.10
 
Ma dél tájban megjelent Paolo, a ház tulajdonosa.
 
Jó fej fiatalember. A ház előtt próbáltunk „beszélgetni”.
Közös nyelv híján folyt az aktivity. Aktivity-ben fogalmakat átadni roppant nehéz, mert a dolgok nem mindig ugyanazt jelentik a egyik nyelven, amire a másik utal. Aki látott minket az nem tudta eldönteni, hogy mit csinálunk brékelünk, vagy netán darazsak támadtak meg minket.
 
Egy idő után úgy döntöttem megpróbálom az androidos google translator instant fordítóját.
Na skacok ez aztán ütős.
 
Paolo elmondta portugálul a mondanivalót majd heves „légradírozásba” kezdett, jelezve hogy nem erre gondolt. Én elkezdtem olvasni a magyar szöveget, hogy fejlett intelligenciámmal, majd kiszűröm a valószínűsíthetően félre fordított szavakat. Aztán kitört belőlem a meggátolhatatlan röhögés.
„Ha szükséged van valami szarra, írjál SMS-t…”
 
Látjátok, ezért félek én a guglira támaszkodni azonnali fordításban. Félre értenek a Kék Lagúnában és…
 
 
Paolo elnézést kért a légkalapácsos exkavátoros szopásért, mondta, hogy nem tud hatni a dologra, hiszen a szomszédnak is valamikor fel kell építenie a házát. Ezt mi is értjük, de azért az ideérkezésünk előtt egy értesítés erről a dologról tompíthatta volna azt az érzést, ami így felkészületlenül ért minket.
 
Kínban volt szerencsétlen ember, így hogy tompítsam a dolgot lefordíttattam a telefonommal, hogy „ha a légkalapácsos ember holnap reggel túl korán kezd, akkor az asszony majd átmegy és az az ember azt is megbánja, hogy megszületett.”
Remélem jól fordított a teló, mert Paolo jót mulatott rajta.
 
Délben nekiindultam benzint égetni. Elterveztem, hogy átmegyek északra és körülnézek. Gabi úgy döntött napozik és kiheveri az akut kerítés mérgezését.
 
Még Porto Judeu-ban csűrtem egy csikorgós balost és irány a sziget közepére boci nézőbe. A csűrés azt jelenti, hogy sikeresen vettem a kanyart egy gyalogos sebességével, ugyanis ez az autó meg van fáradva az állandó harminccal menéstől. Ráférne egy jó „kiégetés”.
 
A kanyarban egy nyitott kisboltot láttam, így a település kapott két piros pontot.
 
A kanyar után rá kellett jönnöm, hogy a helyi csoki utcában vagyok.
Aki nem olvasta Madeirát, az nem tudja mi az a csoki utca. Nos a „csoki utca” minden olyan közút, ami keskenyebb, mint a nagy mellényed, amit akkor használsz amikor a vezetni tudásodról mesélsz. Ezen felül meredekebb, mint a természetes rézsűszög. (felismered, mert a kutyák is tolatva jönnek le rajta). A csoki szó pedig az alsóneműd színére utal, miután bejártad függetlenül a le vagy felfelé haladási iránytól.
 
Szóval a helyi csoki utca echte madeirai utca volt, csak rövidebb. Kanyarjai is voltak rendesen, a szembejövő kerékpárosnak, ha rosszul időzít, akkor nem marad helye. A „kurázsi mentes” Kia Rio ezen a durván fél kilométeren elfogyasztott öt liter 95-öst és belassulta azt a sebességet, amit már majdnem tolatásnak hívunk.
 
A házakat elhagyva pár perc haladás után már mindenhol az általam rácsos linzernek nevezett négyzetek végeláthatatlan sorai látszottak. Egyesekben legeltek a marhák, a többi üres volt. Oly nagyon-nagyon sok szarvasmarhát nem láttam, így gondolom váltott műszakban legelnek. A földeken sehol nem láttam nyomát sem, hogy miként fejik ezeket az állatokat, de biztosra veszem, hogy nem valami mobil fejőgéppel jönnek ki a gazdák, hanem valahogy az állatokat terelik a gépeikhez.
Egy csoporttal találkoztam is, amiben az érdekes az volt, hogy ember nem volt velük. Igaz hogy egy terepjáróval együtt bukkantak fel az egyik kanyarban, de a kocsi otthagyta őket az úton. Nem kizárt, hogy a tulaj volt és csak ki kellet az állatokat engednie és azok maguktól mennek haza.
Gyerek koromban így volt ez falun is. Egy ember kísérte haza az összes marhát, és azok mind szépen kiálltak a sorból, amikor a házhoz értek ahol laktak. Tehát a tehén azért nem olyan nagyon hülye mint a híre.
 
 
 
 
 
 

 
 
A keskeny úton baromnagy nyerges kamion jött velem szemben. Három tengelyes utánfutón húzta a tejet akkora elánnal, hogy bátorságom azonnal elillant és megpróbáltam egész kicsire összehúzni az autómat. Olyan adag trágyaszagot röffentett be a lehúzott ablakon, hogy most moshatok újra hajat. És kisgatyát.
 
 
Terceirán vannak szép helyek. De ez annyira elenyésző, annyira kevés, hogy nekem nem okoz örömöt. Személy szerint én nem is tudom senkinek azt mondani, hogy jöjjön ide, mert megéri. Jöjjön át hozzám kisfalumba. Tök ilyen mint ez, még a szaga is. Ha meg akar valamit látni átviszem Ráckevére.
 
 





 
 
 
Északon Altares településen megtaláltam „a vendéglőt”. Attól „a” vendéglőnek hívom, mert ennek a főnévnek itt nem létezik a többes száma. Kész csoda hogy egyes száma van.
Itt az emberek mintha szégyellenék, hogy vendéglőjük van. A portál, a cégér vagy minek is nevezzem többnyire két leáztatott sörös címkén elfér. Azt is valami fa lombjai közé rejtik, nehogy betévedjen egy idegen.
Parkoló? Ne már…
Állj meg egy heggyel arrébb és gyere vissza! Akkor legalább rendesen megszomjazol.
Nos én ezt tettem.
 
A hely neve Restaurante Caneta. A kerthelység három-négy pad. Vélhetően a helyi ifjúság tölti itt az ebédidejét. Az félemeleten nagyon kulturált étterem, benne a tíz kilométeren belül lakó turistákkal. (valószínűleg épp az összes itt volt). A félemelet folyosóján a helyi felnőtt lakosság sörözik állva. A szuterén, ami tulajdonképpen a kocsma, terítés nélküli asztalokkal, irdatlan tömeggel. Itt ebédel, akinek fent nem jutott hely.
 
A tömegnek egy előnye van. Tuti friss kaját kapsz enni, ha élve sorra kerülsz. Azért nem maradtam, mert egyetlen kétszemélyes asztal volt és azt éppen előttem foglalták el, így reménytelen volt hogy egy órán belül sorra kerüljek. A folyosón vagy a egy párkányon evéshez meg öreg bohóc vagyok én.
 
 

 
 
 
 
 
Úgy döntöttem, hogy megyek a „ti csoá”-ba :) Restaurante Ti Choa Serreta helységben.
 
Korgó gyomrom egyre nagyobb sebességre sarkalt, de egyszer csak az utat keresztbe eltörlaszolta előttem egy rendőrautó. Mondom atyám csak 60-nal mentem, remélem nem kell új gumikat vennem a kocsijukra,,,
De nem.
Azért álltak ott, mert a falut lezárták valami fesztivál miatt. Valószínűleg az egyik szentjüket ünneplik az ezerkétszázból.
 
Betereltek a domboldalban levő rácsos linzerbe, ahol méter magas falak között kellett autózni. A kocsi alját felvakoltam két centi vastagon félkész vályoggal, ugyanis csak szar volt hozzá, sár egy deka se. Megpróbáltam többször visszatérni a főútra, de mindig újabb rendőrökbe botlottam. Több sorstársammal keringőztünk és tolattunk összevissza, hogy vissza tudjunk fordulni újabb alvázvédőért. A helyi rendőrség nem hiszem, hogy sok vizsgával rendelkezne, mert szemmel láthatóan egytől egyik megbuktak terelésből, vagy valami vidám kedvű fesztázó forgatta el az összes terelő táblát fenn a legelőknél.
 
 



 
 
 
Olyan éhes voltam már, hogy kezdtem lentebb adni az igényeimet, amikoris megláttam egy guszta helyet. Mondom na végre. Beparkoltam a többi kocsi közé és lestem, hogy merre is van a bejárat.
Végül kidióztam, hogy nem egy kerthelységet látok, hanem ez egy magánház terasza,és kocsibeállója ahol két öreget ünnepelt a népes családja - valószínűleg mind a húsz gyereke és hatvan unokája. Gyorsan úgy csináltam, mint akinek csak valami fontos teendője van a telefonján és nem azért állt meg, mert akkora kretén hogy vendéglőnek néz egy magánrendezvényt.
 
Itt határoztam úgy hogy vége a keringésnek, naviba Continente és irány a főváros hypermarketje. Vettem egy nyavalyás grillcsirkét és egy disznó negyed oldalát, egy halom gyümölcslevet, tortát és minden mást, amitől dagadt állat leszek.
A Continente a barátom. És ahogy a terceirai helyzetet értelmezem Buzika is a haverom lesz a Kék Lagúnánál.
 
Ez volt a mai mese.

Ui: Vettem egy doboz zsirkrétát. Ma kiírom az építkezés melletti aszfaltra rohadt nagy betűkkel, hogy

 
SILENCIO!
 
 
ennyi ma
 





2017.09.11

 

Gondolom kíváncsian várjátok, hogy az első hétköznap reggelünk légkalapács dübörgéssel kezdődött-e.
Hát nem.

Este még játszottam a gondolattal, hogy le kéne lopni az egyik hidraulika csövet, vagy esetleg csontra meríteni az akksiját annak a gépnek. De aztán rájöttem, hogy túl sok videót néztem, nem vagyok én a Bond. (A James.)
 
Fél tízig tök nyugi volt, akkor kezdtek mocorogni. Légkalapácsolás már nem volt. A sziget egyetlen exkavátora aránylag csendben pakolta a sziget (valószínűleg) egyetlen billenőplatós teherautóját.
 
11-ig vakarództunk és megpróbáltuk kitalálni merre is induljunk. Rajzoltam a gugliba egy tervet beleszőve a „Reserva Florestal Natural Parcial do Biscoito” és a „Reserva Natural Geológica do Algar do Carvão” nevű parkokat.
 
Annyira meg voltunk reggelire mattulva, hogy az útravalónkat és az innivalónkat otthon felejtettük. Emiatt kötelező lett valamilyen üzletet találnunk. Először egy kis gyümölcs üzletbe tértem be, ahol a legnagyobb meglepetésemre egy 10-11 éves kis srác volt az eladó. Gyors guglizással kiderítettük, hogy itt szeptember közepén kezdődik az iskola, mert ezután már mindenütt feltűnt a sok gyerek az utcákon és a földeken. Sok kiskölyök az állatok itatását végezte, amíg az apjuk szorgosan vasvillázta a marhatrágyát az utánfutójáról.
 
Érdekesség még, hogy a kisvárosokon áthajtva sok ház előtt parkolt kisteherautó és traktor páros. Gondolom az emberek hajnalban dolgoznak és dél tájban hazamennek ebédelni.
 
Találtam közértet is, ami most hogy nyitva volt közértként is nézett ki, mert ki volt rakva fölé egy fagyis zászló. Vettem italokat.
 
A navigációs program beterelt a lakóházak közé, mert rossz irányba nézett az autó orra.
Mentünk keskenyebbnél keskenyebb utcákban, majd összefutottunk Pedróval, aki meg akarta mutatni, hogy vastagabbat tud pottyantani, mint én. Úgy csinált, mint aki nem fog félre húzódni, de aztán a három agysejtje demokratikusan eldöntötte, hogy ésszerűbb átmenni freskóba a viskója falán, mint gipszeltetni menni a helyi felcserhez ugyanis mindössze tízzel mentem és a szélvédőn láthatta a telefonomat is, amiről nem tudhatta mi az. Ugyanis itt nem láttam még olyan embert, aki kihangosítót vagy telefontartót használna. Traktorra mijafrancnak? Úgyse tudja túlordítani a reaktort.
 
A tegnapi beszámolómból kimaradt, hogy Angrában elég lazán veszik a nem forgalmi okokból történő megállásokat az autósok. Ha pénzt akar kivenni a falitehénből, akkor megáll, ha tilos, ha nem. Ugyanez a gyógyszertár előtt is így van. A vidéki településeken a ház előtt a falra tapasztják a járműveiket. Gondolom megnézik, hogy elfér-e a tejszállító kamion, aztán jó napot – otthagyja a benga nagy traktort ahol neki tetszik.
Az összes kisteherautó hátulja egy nagy narancssárga csíkos fényvisszaverő táblával van felszerelve. Ez rendkívül okos dolog, mert a közvilágítás meglehetősen foghíjas. Nem olyan, mint Madeirán, ahol még az erdei utak is ki vannak világítva.
 
A közlekedésben vannak még érdekességek. Itt feltalálták a faltól falig gyalogátkelőhelyet és a zebrás lépcsőt. Az elsőn nem lehet átszaladni, mert egy falban végződik, a másodikon meg kilépsz a házadból, lejössz a félemeletről és az úttesten állsz egy gyalogátkelőhelyen.
 
Ma ismét találkoztam a tejes kamionnal, jött a városkában szembe velem faltól falig formában. Gyorsan elbújtam egy járdán.
 
A reptér közelében találkoztam olyan fiatalemberrel akinek Lamborgini-je volt, lásd a mellékelt képet.
 








 
 
Visszatérve az autókázásra, bementem a nemzeti parkba autóval. A  tízen kilométeres kitűnő erdei út vagy aszfaltozva volt vagy tükörsima vörös salakkal volt burkolva. Egy pillanatra sem volt lelkiismeret furdalásom hogy autóval túrázok, hiszen senkit sem zavartam, kivétel az út legvégén egyetlen botokkal felfegyverzett skandináv faszit, aki mögött rosszkedvűen ballagott a felesége Ingrid és a szerencsétlen gyerekei Urhe, Vejne és Möjnen.
 

 
 
Túránkat Angra mellett a Quinta dos Açores nevű épületben fejeztük be.

Ez egy olyan közösségi ház féle. Van itt gyermek játszóház, valamilyen orvosi rendelő és egy gyorsétterem is. Az étterem egyik érdekessége a jól szervezettség. A bejáratnál sorba kell állni és előre kifizetni a kiválasztott ételeket, italokat. A fizetéssel egy időben kapunk egy szép műanyag táblát, amit az asztalon kell elhelyezni, hogy később a felszolgáló megtaláljon. Az ételek kiadósak, nagyon jól elkészítettek. Az étterem teraszáról az egész környékre szép a kilátás.
 
13 óra körül elég nagy a tömeg. Mikor jöttünk el, akkor már csökkent a forgalom.

 
 

 ...


....

Haza felé vettem az autóba benyát, elfogadható hat literes fogyasztást produkált.
 
Néhány szó Terceiráról, összefoglalandó ezt a pár napot, mert holnap valószínűleg nem lesz miről írnom. Erre a szigetre három nap is sok. Itt nem találtam semmit, ami miatt azt tudnám mondani, hogy szeretni való. Az nekem egy X marad a térképemen, attól függetlenül, hogy lehet álmaimban megjelenik a szállásomról kilépéskor fogadó gyönyörű kilátás.

...

 
 
....
 
 
2017.09.12
 
Holnap elhúzunk erről a szigetről.
Nem panaszkodom, nem volt nagyon nyomorúságos :)
 
A ház, amit béreltem nagy gonddal lett olyanná varázsolva, amilyen. Mindenhol kis apróságok, díszek, képek, tükrök. Van gáztűzhely, villanysütő, a bot mixertől a ruhaszárítógépig mindenféle háztartási eszköz. Van több féle kávéfőző, mélyhűtő. Ha ide kell költöznie a gazdának, mert kidobja az asszonya, akkor semmit nem kell hoznia, csak egy pár alsógatyát és zoknit.

Egyetlen dolgot hiányoltam csak, egy klíma gépet. Kell az már nekem, mert ha túl meleg van, akkor zsírfoltot hagyok magam után. 
 
Reggel találkoztam két csirkével a bejárati ajtóban.
Meghívtam őket egy száraz zsemlés reggelire. Hálából odacsináltak a lábtörlőmre. Jeleztem nekik, hogy ezt ne csinálják többet, mert van kinn egy grillező és a fiókban egy nagy kés. Ettől annyira megijedtek, hogy még kétszer odapottyantottak a járdára, amit álmos arcú Gabi perceken belül a papucsa talpával összeszedett.
 

Délre úgy kisütött a nap, hogy a hőség csak úgy rekkent.

Beültünk a kocsiba és legurultunk Angrába, megnézni egy szállást, amit az egyik fórumos olvtársunk foglal majd. A dologban az a fura, hogy két közel azonos nevű szállást hirdet meg az Airbnb-n a bérbeadó és ezekhez ugyanazokat a képeket csatolja. De az egyik szállás itt van tőlem 3-400 méterre, olyan fekvésű, mint ez a ház, csak medence is van pluszként az udvaron. A másik ház viszont Angra közepén van a legnagyobb dzsumbujban.

Remélem sikerül neki a jobbat lefoglalnia, bár a jelek nem ezt mutatják.

Angra fellett mentünk olyan mellékutcákban, ahol a kőkerítések három méter magasra is megnőttek. Némelyik mögött olyan palota állt, hogy ott biztos tejszínesebb tejet tejelnek a tehenek.
 
 
Ja a tej. Majd elfelejtettem.
Kínát Gabi tartja el tejhabosító szarok vásárlásával. Tavaly megütötte a fejét, vagy egy hirtelen tüsszentés hozta ki rajta ezt a képtelenséget, hogy vesz ilyen forgó rugós baromságokat, amik a tejet habbá verik. Ezzel issza a kávét és fogyasztja ez én ceruzaelem tartalékaimat. A kínai szarocskák kábé két hónapig bírják, akkor újat kell venni, mert tönkremennek és a garanciális javítást kizárólag Izlandon végzik a Kale Vala cég dolgozói. A postadíjat később a kínaiak visszatérítik tejhabosító gépre beváltható kuponok formájában.

Nos itt olyan a tej, hogy elem nélkül is fel lehet verni habbá egy döglött habosítóval. Ha van elemed, akkor egy deci tejjel letakarható egy egész konyhaszekrény két centi vastagon.
 
A tehénfejési kérdéseim még mindig megvannak. Tanulmányoztam a vágómarha és a tejelő tehén közti különbségeket a Wikipédián, így valószínűnek tartom, hogy én a legelőkön többnyire húsmarhákat látok, annál is inkább mert ezek spéci állatok, soknak egyágú a tőgye….

Angrában, miközben kerestem az olvtárs leendő szállását, a navi aszongya fordulj jobbra. Be is csűrtem ezerrel egy olyan mellék utcába, ami vállban szorított. Megfordulni nem tudtam, mert a Kia Rio azért hosszabb, mint amilyen széles. A tolatás ezer okból kizárt. Az első az, hogy a rajtam levő zsírmennyiség nem engedi hogy húsz foknál jobban megcsavarjam a testem. A másik ok pedig az, hogy a Riót valami kirúgott tengerész tervezte, mert ki más lehet az a barom aki egy kerek kajüt ablakot szerel egy személygépkocsi hátuljára?

Úgyhogy maradt az előre. Egészen addig nem is volt gond, amíg nem került elém egy parkoló Corsa, ami elfoglalta az úttest kétharmadát. Így nekem maradt a járda, meg a tükörbehajtás a bal oldalon.

 





 
Későbbi csavargásainkat már sikerült szélesebb utcákon megtenni.

Ismét láttunk faltól-falig zebrát, ami azért gondolatébresztő. Mi sarkall valakit arra, hogy két függőleges fal közé zebrát fessen? Otthon az ilyen a lábtörlőt a falra teszi?

Jobb ötlet híján ebédünket ismét a q.b-ben költöttük el, de most csirkét ettünk, mert úgy felhergeltek az otthoniak.
 
Hazafelé vettem még egy kis benyát a kiába, hogy több legyen mint amennyivel elhoztam.
Megnéztem az airbnb-s másik házat itt mellettünk. Ez királyul is néz ki.

Holnap átrepülünk Sao Miguelre egy Bombardier Dash 8-assal.

Nagyon kíváncsi vagyok rá, mert az a gép rendkívül mókásan néz ki. Nem hasonlít ez semmire, mert ilyen elb…tt madár nincs az élővilágban, mint ez. Mivel csak 140 km a repülés, így nincs olyan hogy ülés foglalás. Remélem lesz valami normális helyem ami nem a légcsavarok mellett van.


Viszlát holnap este!

 

Majdnem sikerült mínuszba mennem...

.....folytatás.....