Back to Top

Portó felé

2018.09.27.


Reggel elbúcsúztunk a szállásadónktól Nazaréban.
A ház belülről tökéletes volt, minden igényt kielégítő. Azt, hogy ért-e napi száz eurót, azt még nem tudom megítélni, talán majd akkor, ha a többi szállás is mögöttünk lesz időben. Azt semmiféle képpen nem tudom megbocsátani, hogy elég aljas módon megvezettek. Lehet olvasgatni a bookingon az önfényezést, miszerint kilátás a tengerre, kilátás a hegyekre, ha az nem teljesen igaz, ugyanis köztem és a kilátás között van egy fregoli szaros rongyokkal fullhádé 16/9-ben. Ennyi erővel az én kecómnak is van kilátása a parlamentre, csak közte van az Illatos út és a Hős utca.

Mai utunkat úgy terveztük meg, hogy első állomásként letudjuk a belünket, mert mégiscsak jobb úgy vezetni, hogy a szemünk leragad, mint a folyamatos gyomorkorgást hallgatni. 

A tengerparti dűne végtelen aszfaltútján mentünk, mentünk, mentünk és mentünk.
Megvitattuk a kerékpárút kérdést, amely emellett a kihalt út mellett is ott van a végtelenbe nyúlóan. Megvitattuk a kerékpárosokat, akik valamilyen oknál fogva nem használták azt a tükörsima beton csíkot, hanem ott kacsáztak az autóúton. Hozzá is fűztem, hogy mindegyiknek szivesen tennék egy-egy jégcsákányt a hátába a bordái közé.
A bicikliutakat nem azért építik, hogy ezek a sportemberek védve legyenek a köcsög autósoktól, hanem azért, hogy takarodjanak le arról az aszfaltcsíkról, ami a miénk - autosóké.

Ezen otthon is  tudom amortizálni a vérnyomacsökimet rendesen. 
Azt az embert, aki bemászik az állatkertben az oroszlán területére, azt Darwin díjas hülyének tartjuk. Azt is, aki az autópálya leállósávjában várja lerobbant kocsija mellett a segítséget, ahelyett hogy átmászna azon a korláton, ami közte és a további élete között van. És Darwin díjas idióta az is, aki az 51-esen selyemruhában sportembereskedik Pest felé. De akad ott buta paraszt is, aki tud sötétben láthatósági nélkül kerekezni, olyan úton, amiről ki van tiltva. Utána meg ül a tolókocsiban a kamion által örökre vasalt mackójában. 

Szóval nem tudom itt miért nem tetszik nekik a full extrás kerékpárút, ami szerintem Lisszabontól a holdig elér.




Portugáliában nagyon jók a svédasztalos éttermek, mert látod amit szeretnél enni, nem veszel zsákbamacskát. Az sem elhanyagolandó, hogy fillérekért eheted magad olyanra, mint Obelix a rajzfilmhős. 
A mai etető az Atrium Buffet, Estrada Nacional, Leiria, ami valami fantasztikus környezetben van. A köré épült komplexumról nem tudunk semmit, de úgy nézett ki mint egy nyuggerfarm, vagy luxus öregek otthona.

A Kheopsz piramis formára megpakolt tányérom tartalmán kívül, betoltam még néhány sütit, meg egy bica kávét. Gabi csak csipegetett egy kisebb baromfiudvart és az egészért fizettem kettőnk után 24 eurót, ami azért nagyon olcsó.










A fenti gyönyörű párocskát ábrázoló szobortól, alig tíz méterre, a rozsdás csövekből összehegesztett " Sánta ember haza felé a kocsmából" című alkotás. 











Utunk további részében a hangzatos nevü Figuera da Foz lett a cél. Nem tudom mit akartam ott, de egy kifejezetten nem szimpi kikötő várost találtam a helyén. Olyan lisszaboni LX Factory tipusú Deja Vu-m volt hogy az csak na.

Mindegy, több idő marad Aveiróra, a portugál Velencére.

Ide autópályán utaztunk. Három vagy négy sáv ameddig a szem ellát. Nem kettő.
Ügyesen csinálták. Pedig a portugál gazdaság a miénkhez hasonlóan csak 70-es zoommal láthatja maga felett a béka seggelyukát.

Az autópályák fizetősek. Kapurendszer van. Sokszor a pályára hajtás előtt, de akad olyan is ami őrült kiszélesedéssel magán a pályán oldja meg a fizetés kérdését. Ez egy első látásra bonyolult előrevásárlásos vagy feltöltőkártyás rendszerben működik. De van egy extra e-toll nevü elektronikus változata is, ami közvetlen kapcsolatba kerül a bankkártyáddal, és a hatvannal mozgó autóból a zöld V betüs sávokon áthaladva, automatikusan felzabálja a napi béredet.
Az autókölcsönzők az autóikat felszerelik ilyen e-kütyüvel, ha kéred, akkor többnyire napi egy euróért bekapcsolják.

Sokkal egészségesebb megoldás, mint a magyar bohóckodás a kamerás autókkal, a DNS-nél bonyolultabb felépítéssel és az elmaradhatatlan vaskalapos bírságrendszerrel együtt.

Az autópályákon a "gyorsjóska" ritka mint a fehér olló.
Az autók a sok sávban összeállnak blokkokba és úgy haladnak, mint a Blue Angels a repülőnapon. Érdekes nézni a messzire belátható szakaszokon az együtt mozgó járműcsoportokat. A legbelső sávot csak rövid előzésekre használják. Max seb 120, és sok a kamera.


Averio.
Szép városka, komoly kinálattal a turisták számára. Van tuk-tuk, gumikerekes kisvonat, és természetesen a csatornán a gondolák, ha már ezt a helyet a portugál Velencének nevezik. A jegyárusok nem tolakodóak. Mind-mind odajön, megpróbál jegyet eladni, de a thenksz no-ra vissza thenkszel, és nem csimpizik negyed órát az aurádon. 

A központ rendezett, lehet látni az erőfeszítéseket, hogy szépre akarják csinálni, hiszen ebből élnek. Sajna itt is látni az erőfeszítéseket arcon köpő graffitiseket, akiket úgy utálok, hogy legszívesebben gipszbe önteném őket, és felszögezném egyik alcobacai boltocska egyik szabad keresztjére, hadd büdösödjenek meg a tömjénszagban.

Az averioi gondolázásról hadd fikázzak egy kicsit.
Aki kipróbálta, attól megkérdezném, hogy jó volt-e az az egy "kör" a tűző napsütésben harminc fokban, a shrek-i mocsárszagú vízen egy suzuki motoros gondolában, aminek ráadásul az elejére valaki részegen rápingálta Conchita Wurst-ot mint Krisztust?
Bár nem szólok inkább, hiszen a néhai vidámparkban is számolatlanul ültek az emberek a "lovacskás" körhintára, amin ráadásul olyan lábtartással voltak kifaragva a lovak, amit maximum döglötten láthatsz egy lótól. 

Fikázás OFF.


Beültünk egy teraszra kávézni és sasolni a népet. Ezt szeretjük.
Ez a presszó a helyi diszkó lehet a belső elrendezésből és a hihetetlen mennyiségű kiskorú vendégéből itélve. A mosdóba menet olyan füstön mentem át, mint amit utoljára a Déli pályaudvar alagútjában éreztem - még a gőzvontatás idejében. A portugálok sokat dohányoznak. Ahogy nézem korán is kezdik.











Napunk célja Porto.
Itt béreltem egy belvárosi öreg lakást. Van egy jó pár szobája, két fürdője, és ami fontos: garázsa Hófehérkének, hogy ne kelljen parkolódjat fizetnem. Ez a szállás olcsóbb, mint a napi százasért bérelt nazaréi kilátó, de nem sokkal. 

Így mulat egy proli, megpróbálja úrnak érezni magát. (többnyire sikerül is három hétre, a maradék negyvenkilenc a szopásé)

Megálltunk a ház előtt, kicsit később megjött Tiago a szállásadó.
Kereste a buszt, hol vannak a többiek? Mondom ketten vagyunk. 
Aszongya ez egy nyolc személyes szállás. Mondom sebaj, majd csinálok kölyköket, hogy megteljen. Röhögött rendesen, közben méregette Gabit, hogy mekkora lehet a fehér mája.

A kecó öreg, tele mindennel, amitől otthonos. Imádom ezeket a helyeket, mert nem olyanok, mint egy kórházi boncterem. Egy szálláson bizony legyen pók a sarokban, és a pohárkészletben ne legyen kettőnél több egyforma, mert anélkül is bonyolult az élet.

Tiagó bemutatta a lakást. Rá kellett jönnöm, hogy kellett volna jegyzettömb, mert hasonlóan a tavalyi azori szálláshoz, bizony villanykapcsolóból jól állunk.
Spec az egyik fürdőszoba ajtajában egy kétszer kettes mátrix van elhelyezve. Bizony isten, hamarabb programoznék fel egy komplett holdraszállást, mint ahogy le tudom kapcsolni a fürdőben a villanyt. Eddig egyszer sem sikerült elsőre. A hangos kattogásomat a mindenhol felvillanó fények jelzik, tök olyan mint egy falusi diszkó.

A lakás bemutatása után kértem, hogy mutassa meg a garázst, mert lejár az amúgy nem olcsó parkolásom. Ennél a résznél a hideg rázott, mert olvastam, hogy volt olyan bérlő aki több kocsival érkezett nyolcadmagával és csak egynek volt parkolója. Mivel Tiago megvette a szomszéd lakást is ezért tartottam tőle, hogy az abban éppen lakóknak odaadta. De nem.

A garázs innen két sarokra van. Tiago olyan sebességgel gyalogolt hogy alig tudtam követni. Elkezdett nyomni a mellkasom, már kéz zsibbadást is vizionáltam, miközben vastag patakokban folyt rólam a víz az enyhe 26 fokos melegben. Ha hazamentem újra meglátogatom a dokit, mert ez a fájdalom kezd elég riasztóvá válni.

A garázshoz érve Tiago megmutatta hova állhatok, hova nem. Ezt kétszer is elmondta, mert szerintem szét volt esve az arcom, és olyankor egy várómarhára hasonlítok ábrázatilag. Mikor a tanfolyamot letudtuk visszafordultam volna a kecóhoz, de nem. Körbefutottuk még a környéket és hasonló előadásban részesültem pékség, étterem, bevásárlás ügyekben. 

Rendes volt tőle. Mondta ez Porto centruma.
Gondoltam jó is, mert ennyit utoljára tizennégy évesen gyalogoltam az országos kék túrán. Az jó, ha nem kell messzire menni.

Elköszöntem Tiagotól és mondtam megírom neki emailban, hogy mikor megyünk el. Nagy kérdőjel lett az arca, hogy én tudom az ő emailcímét?
Mondom igen. Ott van a routeren levő táblán, pontosan a wifi jelszó alatt. Azt hiszem az "ez egy hülye" pontjaimból itt kettőt eldobott.


A nap fénypontját ma a garázsmester elvette az étteremtől.

Amikor Tiagoval ott voltunk nem tünt fel, hogy a felfestések a parkoláshoz egy kissé sűrün vannak. Éppen orral álltam be amikoris, José - tuti az, mert ilyen melós kezeslábasban itt a Josék szoktak lenni - mutogat nekem, mint a karmester a süket dobosnak, hogy ne álljak be orral. 
Gondoltam ok. Csináltam Hófehérkével egy elegáns fordulatot és elkezdtem betolni a seggét két kocsi közé, ami bizony elég kicsi hely volt. Kezdtem nem érteni a dolgot, de még itt sem esett le a húszcentes.
José, megint integetett, és otthagyta a beszélgető partnerét hogy megtanítsa ez a láthatóan  hülye külföldit, aki még rendesen beparkolni sem tud egy szabvány portugál teremgarázs parkolóhelyre. Ebben volt is némi igazság, de a lelkem háborgott, így elkezdtem gondolkozni, mi is lehet az angol vagy portugál megfelelője az otthon ilyenkor használandó "mi a fasz van már?" kifejezésnek.

José azt jelezte, hogy ugorjak ki, mert nem ér rá translátorozni, megmutatja gyakorlatban.
Hát skacok, betolat a kocsival úgy, hogy az a kiszemelt hely előtt álljon egyenesbe szedett kormánnyal, majd leállítja a motort, üresbe teszi, kiszáll és kézzel betolja egy akkora helyre, hogy a kocsik behajtott (!!!) tükrei között van öt-öt centi. Aztán elrohan a fal mellé, felvesz egy törött cserépdarabot és a kerék alá teszi, hogy Hófehérke ne menjen törpenézőbe az éjszaka folyamán. Aztán a kezembe adja a kulcsot és mutatja, hogy nyomkodjam a bezárás gombot.

José, hogy simogassam a kopasz fejedet!!!
Ott van a telóm a szélvédő mögött, a papirjaim az ülésen... Örülök hogy ponyvát nem tettél a kocsira...


A holnapi napot itt fogom tölteni, mert amikor érkeztem jött felfelé egy miniszoknyás szépség tűsarkúban. Látni akarom amikor tolja a verdáját.


Ma ennyi.
Elfogyott egy tank benyám, megyek sírni.

Addig is egy kis mosoly fakasztó:



Valamilyen nemzeti hős igen nagy szerszámmal

Valaki nagyon hasonlít valakire...