Back to Top

Balsors akit régen tép


2019.06.19





Szerintem minden embernek járna havonta egy fizetett balnap.
A balnap az a nap, amikor semmi sem jön össze és már kora hajnalban tele a tököd az egésszel. Legszívesebben fognád a söreidet, kannásborod, marihuánás cigid és elvonulnál egy csendes sarokba, amíg elmúlik ez a 24 óra.


Nekem ma balnapom van. 
Gabi velem tart, ő is élvezi a nonstop rákúrást.

Reggel ötkor kelünk, ami nekem késő, Gabinak meg tegnap. 
Bepakolom a maradék cuccot a szuper cipzáras, robbanásbiztos gurulós táskámba. Szegény úgy néz ki mint egy felfúvódott kölyök disznó. Felcipelem a felső teraszra, ami a szomszéd bérlővel közös parkolónk. Megdöbbenve látom, hogy a kapu tárva nyitva, és a Citronjével úgy rászorított a kukákra, hogy nem lesz egyszerű kiállnom onnan. Hosszasan káromkodom, elpakolom a kukákat és ezer receficével kiszedem a kocsit a szorult helyéről. A tolatókamerát Gabi helyettesíti, mert ebben az autóban csak füttyögő van és halvány gőzöm sincs hogy az egybefüggő fütyülés után hány centire van a reccsenés. És bizony nekem itt minden centi kellett. Van egy gyanúm, hogy tegnap az asszony hozta haza a kocsit, mert apu egy kicsit elázott a vacsinál...

Még jó hogy korán keltünk.

Említettem már, hogy sötétben szarul látok. Nos ennek folyománya, hogy sötétben szarul is vezetek. Egy örökkévalóságig tartott a reptér elérése.

A parkológarázs hamar meglett, mert a google street view szépen mutatja. Ha nem nézem meg előre, akkor körözhettem volna jó nagy plusz köröket.

Odalenn minden az eltévedést szolgálja. Olyan trehányul van minden kitáblázva, hogy teljesen szétestünk, ugyanis nem találtuk a Cicar kuckót, ami Gran Canarián eltéveszthetetlenül uralja a parkolószintet. Gondoltam egye kánya, beállok egy üres helyre, ahol Cicar autók parkolnak. Leszereltem a szarocskáimat a kocsiról, fotót csináltam a km óráról és a parkolóhely számáról, majd felmentünk az érkezési oldalra, ahol anno átvettem a kocsit. Gondoltam odaadom a kulcsot és megmutatom a fotót hol áll a kocsi és toszogassák oda ahová nekik tetszik. Azt álmomban sem mertem képzelni, hogy ennek az autónak a pincegarázsban fix helye van, és amíg én odafenn róttam a kilométereket, addig az üresen várta volna.

A Cicar fülkében egy jókedvü muki, öt perc alatt megirta a leckét, elvileg visszautalt 22 eurót a  benzin letétből és jó utat kivánt. Az autót a kutya sem nézte meg. Gondolom azt látta, hogy beléptem a parkoló bejáratát lezáró sorompón, mert az automatikusan kinyilt a kocsi előtt, pedig volt ott jegy kérő gomb is a sorompófejen.

A Binter checkin-nél szomorúan tudtam meg, hogy az aranyáron vett Binter jegyem nem terjed ki arra, hogy GC-n áttegyék a pogyómat a TAP gépre. Itt éreztem, hogy a VIP loungés álmom eltört.

A La Palma-i reptér csendes. Nem láttam külföldi gépeket, csak a sok helyi járatot. Olyan mint egy békés vidéki buszpályaudvar. A váróban egy irdatlan kövér ember jött felénk. Húsz lépésenként megállt levegőt venni. Szegénynek valami komoly baja volt. Megpróbáltunk nem élcelődni, mert balnapon az nem kifizetődő, a többin meg izléstelen. 
A gépen két sorral mögöttünk az utolsó üléspáron ült. Fogalmam sincs hogy jött fel azon a nyüzüge lépcsőn, ami ezeken a gépeken van.




Az utazásunk eseménytelen volt, mert megint rossz oldalon ültünk, ugyanis most "alulról" kerültük meg Tenerifét. Ezért nincs égi képem arról a szigetről. Viszont van La Gomeráról. Na az se ragadta meg a fantáziám.


Leszállás után Gran Canarián begyalogoltunk a terminálba. Ekkora távolságot Gabi összesen nem sétált La Palmán az elmúlt héten. Mellettünk a motoros zsúrkocsi ezerrel húzott el, csúcsán a szeretett táskámmal. Mire előkaptam a telót, hogy lefényképezzem - ne kérdezd miért - addigra hopp eltünt a távolban. Mire beértem a poggyászos szalaghoz, a nép javában szedte le a cuccát, de az enyém csak nem jött. Ott áltam mint Travolta a ponyvaregényes mémben és néztem az üres szalagot lassan párásodó szemmel. Talán mégis átrakják? Vagy mi?
Ekkor odajött egy Bud Spencer méretű német és kedvesen mutatta, hogy az én bőröndöm már a speciális szalag végén várja hogy megtaláljam. Nos a bőrönd gyorsabb volt, mint mi ketten. Ha nem jön a német, akkor vagy ott pityergek estig, vagy a böröndkereső osztályon próbálom elmekegni, hogy nem találom a tatyót.

GC-n a reptár olyan hosszú, hogy a túlsó végére átmenni meglehetősen hosszú idő. 
Odaérve két nyitott checkin pult volt, ami előtt vagy kétszáz ember állt. A kijelzőn egy német gép volt kiirva, de nekem is meg volt adva a villanytábláról és a binter appból is, hogy itt szabadulhatok meg a nagypogyótól. Szerettem volna ezt most azonnal, hogy be tudjak szekuzni és végre ki tudjak b.szni ötven eurót a VIP váróra, ahol megiszok három liter kávét, egy marmonkanna gyümölcslevet és megeszek minden mozdíthatót, mint névrokonom a móriczi kisjános.
Kiálltam egy harmincperces sort, hogy le legyek iskolázva a spanyol checkines fiú által, mert a checkin nem csomagmegőrző, húzzak el onnan a pi...rosfoteles büfébe, és várjam ki a TAP gép indulása előtti két órát.
Igy a spanyol reptér kiherélte a saját VIP várójat. Sikeres ember nem utazik nagypogyóval classic jeggyel. Mindegy, gondoltam megmaradt egy ötvenes, ebből veszek otthon három rúd téliszalámit és majd megírom nektek mekkora élmény zörgetni a celofánját.

Beletörődve a snassz utazásba vettem 15 euróért egy narancslevet meg két mocskosul rossz melegszendvicset, olyat amiről teljesen biztos vagyok, hogy a kutyám is visszahozta volna nekem.


Jó fél óra telt el, amikor elkezdték kihuzogatni a TAP logós állványokat és ismét kezdtek gyülekezni az emberek.
Beálltam a sorba, egy nem túl szimpi kopasz, szakállas hapsihoz, mert ő mutatta, hogy az online checkinesek ide álljanak, a többiek meg a másik sorba. A kopasz nem valami rasszista megjegyzés - később ennek jelentősége lesz.
Feltolom a szalagra a tatyót, mutatom a mobilt a boarding passal és adok neki két személyit. Na itt eltört benne a gondolat, mert kérdezte, hogy hol van Gabriella? Mutatom, hogy éppen a büfében üldögél, de kettőnknek csak egy pogyója van. Nem az nem jó, jöjjön ide mert meg akarja vizuálni. Mondom, oké telefonálok neki és idehívom, utána akár a kezét is megkérheti.
Cucc szalagról leszed, a mögöttem álló sor nézi a problémás f.szt, aki miatt az idő is megállt. Manus meg vár rám, én meg helyette mutatom a mögöttem állónak, bátran előzzön, mert a máj vájf majd öt perc múlva fog ideérni.

Gabi megérkezik és nem érti mi van mert, ha magamra hagy a nagypogyóval, akkor vidáman ülhetne a VIP váróban, napernyóskólát szürcsölve, hiszen bőven elég lenne a kapunál megjelennie. A bőröndös manusnak elvileg semmi dolga vele. De hallagatunk kussban, mert nem vagyunk világutazók és lehet, hogy spanyolban nem úgy megy a dörgés ahogy máshol.

Na kopasz kiakad a magyar személyin. Kommázik vadul és valami láthatóan nem stimmel nála. Segítséget hív. Akkor már ketten kommáznak. 
A komma nálam vesszőt vagy pontot jelent, nála nem tudom mit jelentett. Kizárt dolog, hogy az első magyar vagyok itt. Nála lehet.
A mögöttünk levő sor már rohadtul utálhatja az "ukránokat", akik feltartják az ő boldog rögmentes életüket.

Végén nagynehezen helyreáll a csókában az egyensúly és nyomtat egy kutyanyelvet a tatyómra. Gabi ekkor lökdös, hogy a faszi Budapestre küldi a pogyót... Na akkor jön a manusnak a megmagyarázós rész hogy csak Lisszabon! Ürge kutyanyelv letép, új cimke nyomtat, Hátul lincshangulat, mindenki utálja a két homo minimuszt, akik még emberül  beszélni se tudnak.

Kopasz koma búcsúzóul ad nekünk két kartonjegyet, olyat ami mág sosem volt a kezünkben. Gondoltam ügy lezárva, a jegyet el is tettem, a szekun már mobillal mentem be.

Kiültünk a füstös teraszra, és bánatunkban elvertünk röpke másfél óra alatt 25 eurót. Tehát a VIP váró nem is lett volna olyan drága. 






A TAP gép tetemes késéssel indult Lisszabonból, de végül ott állt előttünk a szopócső végén. Jött a helyi beszállás segítő kommandó, hozták a fenyegető TAP pogyómérő kartont is. A gurulósókat félre terelték, és mondták, ők szállnak be ucsóként. Aki nem gurulós az meg tartsa az ülés alatt a táskáját.

Amikor sorra kerültünk az én karton boardingpassom egy baromnagy piros X-et rajzol a kapus monitorára. A scanner is vörösen villog. Az utastársak hátrébb húzódnak, én meg simás besz.rok. Várom, hogy mikor löknek a földre és mondják ordítva, hogy hend tú tarkó! Mentő ötletként, előkapom a mobilt, na az is piros X. A beléptető hölgy kérdez valamit, de miután jelzem, hogy egyetlen nyelvet beszélek csak, úgy néz rám, mintha lehánytam volna a cipőjét. Kiállít a sorból és kéri Gabi papirjait. Az is piros X. 

Innentől ketten állunk ott a maradék utasok kaján vigyorainak kereszttüzében.
Jön egy szőke hölgy aki elkéri a papirjainkat, mert azzal baj van bizony. A teljes TAP-os és Binteres itinert a jegyszámokkal meg, minden adattal odatolom elé és megpróbálom megértetni vele, ha rossz a dokumentum, akkor vajon hogy a rákba kerültünk mi ide?
A hölgy cuccainkkal jobbra el. 
Közben több ember kap piros X-et, már majdnem visszanyerem az önbizalmamat, de a kapus nyom egy F1-et a billentyúzetén és azoknak bezöldül.

Végül mindneki beszállt, állunk ott ketten meg a beléptetős hölgy és várjuk a csodát, hogy a kolléganő visszajöjjön. Közben előveszem az útlevelem és mutatom, ha rossz neki az a dokumentum, akkor itt van ez. 
Erre meglágyul a szive és kérdez valamit a check-inről. Sokat nem értek belőle, de érzem, hogy kiolvad bennem a kultúra biztosítéka és azt mondom a kapus hölgynek, hogy a check in men van komplett idiot. Gondoltam ezzel elvágtam minden együttérzést benne és itt fogunk megrohadni GC-n. Mire a hölgy megkérdezi hogy ugye annak az embernek nincs haja, és mutatja kézzel, utána pedig a szakállat imitálja. Jessssszz! Men komplett idiot.
És egyetértettünk.

Végtelennek tünő idő telt el mire kolléganő visszahozta a papirjainkat és be tudtunk szállni. Száz szempár figyelt minket, akik miatt lemaradnak a délutáni meccsről, az átszállásról, a meleg levesről, satöbbi. Ezer évig tartott mire hátraértünk a 25. sorhoz.

Ez egy Embraer e90-es gép. Kétszer két ülés van egymás mellett. Az ülések dönthetők és akkora lábtér van, ami kifejezetten kényelmes. A felszálláshoz nagyon sokáig tart a taxizás, minden olyan nyögve történik.

Vidámkodunk, hogy nem ragadtunk "spanyolba", irány a csodálatos Portugália.

A gép végében a "konyhában" nagy a ténykedés. Az egész gépen sűlthús illat terjeng. Mondom Gabinak, ez nem lehet igaz, meleg kaja lesz!
De az idő csak múlik, múlik, a husi illat renyhül. 
Nagyon későn elekezdik a kajaosztást, és nagyon gyorsan teszik, mert a gép már el is kezdett ereszkedni. A szokásos fehér fresh feliratos dobozkát kapom, reménykedem, hogy finom meleg lesz. Hát nem.
Hidegkaja, bőségesebb mint a délutániak, de sülthusinak szó szerint hült helye.

Gabi mondja, szerinte az utaskisérők ebédeltek ott hátul, és annak éreztük az illatát. 
Hát meg voltam sértve. Ezek ott hátul bbq-znak, mi meg kapjuk a hideg palacsintát...Azt hiszem már értem Inez kutyám miért néz rám olyan szemrehányóan néha.

Igen gyorsan összeszedték a hulladékot, a gépünk pedig még körberepülte fél északportugáliát, mire ráállt a leszállási irányra.
Olyan zökkenéssel értünk földet, hogy nem volt taps. De mindegy, ez már Portugália. Itt nincs balnap.

De erről majd holnap egy tisztalapon.
Itt találod.

És egy pár kép







/n