Back to Top

Hegyek között


2019.06.09

Reggel beraktam az autóba a menetrögzítő kamerát. 
(Na ezért utazom nagypogyóval, mert nálam van minden szar...)

A Jeep nem nagyon kedveli ezt a típust, mert a szélvédő és a tükörrögzítés más mint a legtöbb európai kocsin, így van benne egypár belógó kitakarás. De nem volt kedvem ezzel sokat foglalkozni, így beraktam a problémát a leszarom fiókomba, az ottlevő tetemes halom tetejére. No stressz.


Gabi két napot töltött ébren és a biólógiai órájában is el van törve néhány rugó, így reggel olyan mélyen aludt, hogy a fürdőben felborított fém törülközőtartóm se tudta kizökkenteni a delta hullámaiból. Aztán az is lehet, hogy csak simán süket.
Mindegy, úgy döntöttem itthon hagyom. Majd délre a gyomorsava legyőzi azokat a fránya agyhullámokat.

Reggelire becéloztam a sziget északnyugati részén levő hangzatos nevű Parque Natural Tamadaba területet. 

A park széléig kétsávos kitünő minőségű úton autóztam. Rendkívül jókat szórakoztam a Jeep sávkövető rendszerével. Nekem még autóban nem volt olyanom ami ezt tudta volna. Mókás volt ahogy mindig visszatért a sáv közepére, ha kanyarodott alatta az út. Ilyen sávkövetést nekem a Lepke lovam tudott csinálni teljesen önmagától.

Rákanyarodtam a GC200-ra. Itt jöttem rá hogy Gran Canaria szépségei olyan helyeken vannak, amikhez vezető utak három számjeggyel vannak jelölve. Ez az út nagyon szép helyeken megy keresztül. Az út keskeny és rendkívűl kanyargós. Sajnos félreállási lehetőségeket sehol nem hagytak rajta, az útpályán megállni pedig veszélyes lenne, mivel balesetet okozhat. Leszaromban ezt is meg lehetne tenni, de nem hiszem hogy érdemes. 
Huszas tempóban gurulva volt időm nézelődni. Egyszer került mögém egy helyi ember (kockalámpás mercije volt) akit sikerült rábeszélnem, hogy előzzön már meg, mert így tolt menetben frusztrált vagyok. 

A hegyek hihetetlenül szépek itt, amit bizony jó volt látni.
Ennél résznél elgondolkoztam a dolgon, hogy vajon ezért a látványért idejönnék-e? És vajon ugyanilyen szépnek tudnám-e látni ezt a tájat, ha nem egy klimatizált autóban ülnék egy baromi kényelmes fotelben?

Mindenesetre 3D-ben látva elképesztően jól néz ki ez a hely, ezt video nem adja vissza.

A GC200-ast félúton lefokozták és csináltak belőle GC2-est. Ez azt jelenti, hogy átfúrták a hegyet és a túloldalán építettek hozzá egy egyenes utat. Mivel ma leszarom napom van, gondoltam az alagúttal is ezt teszem és megyek a régi úton, hiszen van rajta két kilátó, amit érdemes lenne megnézni. 
Az útelagázás után kezdett a régi út egyre elhanyagoltabbá válni, amit betudtam annak, hogy erre már csak néhány turista jár, és ennyi autó nem söpri tisztára az utat. Talán fél kilométert mentem, amikor egy fáradt neuron eljutott a szememből az agyamig és jelentette hogy két tábla mellett mentem el és mintha az egyik zsákutca tábla lett volna... 
Kerestem egy belátható helyet és ezer receficével megfordultam.

Egyébként tényleg zsákutca tábla volt.


A parkból kiérve fiatal volt még az idő így úgy döntöttem hogy meglátogatom még a Paralillo gátat mielőtt visszamegyek Gabiért.

Egy kisebb településen gurultam át, amikor örömmel vettem észre hogy az út szélén a benzinkútnál egy kezelő szorgoskodik. 
Bingó! Tiszta kézzel fogok tankolni! 
Rákanyarodtam a kútra és uras angolsággal "full plíz"-t mondtam és lazán rámutattam a kocsi hátuljára, miközben rohadtul reméltem hogy a spanyol fiatalember tudja hogyan kell megtankolni egy olyan autót, aminek nincs a tanksapkája. Mert bizony ennek nincs olyanja, hanem egy fura önzáró csővég van a helyén. Reggel próbáltam izgatni a mutatóujjammal, de tartottam tőle, hogy megharap, aztán állhatok ott délig lyukba szorult ujjal amíg Gabi felébered és észreveszi, hogy a GPS szerint ott állok tőle öt méterre...

A kútkezelő fiatalember egyetlen kérdést tett fel 95-öst vagy 98-ast kérek. Még jó, hogy addigra közel értem hozzá, mert angolul, spanyolul számolni se tudok. Sűrű léptekkel a shopba húztam, mielőtt megkérdezi honnan jöttem.

A shoposnak mutatom a kocsit, de mire elmekegném neki is hogy egy verbális analfabéta vagyok, addigra már nyomatta hogy szinkó-kvatró-tuttó-fruttó. 
Ennél a kútnál egy sima pc-vel számláztak, nekem se kijelző, se semmi nem adott segítséget. Amikor jeleztem a fiúnak hogy nem értem, akkor felém fordította a Neil Amstrong korabeli kijelzőjét aminek a bal felső sarkában levő légyszarra mutatott. 
Amikor eljátszottam neki, hogy nem csak beszélni nem tudok, hanem látni se látok szemüveg nélkül, akkor már nagyon vidámak voltunk. 

Ahhoz hogy ne kelljen itt snóblizni ebédig, eléraktam egy huszast. Rövid szünet után még egyet, aztán még egyet. A negyediknél kezdem azt hinni, hogy most fognak nagyon megszopatni, de akkor a fiú rájött mi történik. Nemet intett és rámutatott a kezemben levő euróhegyre, és kérte mutassam.
Két ujjal kihúzott egy tizest, már éppen vékony hangon sikítottam e hetven szót kérdőjellé alakítva, amikor vissza tolta az egyik kirakott huszast. 
Gondoltam, jeee, egy ötvenes lett. Erre még visszakotort nekem húsz deka érmét is és kaptam egy számlát 45 euróról. Azt nem tudom miért nem adott vissza egyszerűen tizenötöt, de biztos itt is valami nagypénz undor van, mint a portugáloknál.

A városkát elhagytam a GC210-esen, ami egy egy sávos út. Visszamentem a hegyek közé és felkanyarogtam egészen a gátig. Útközben csak két kocsival találkoztam, sokoban nem volt, szépen ki tudtuk kerülni egymást. A gátnál találkoztam egy kerékpárossal is, aki lefelé tartott. Tuti nem azzal a drótszamárral ment fel a hegyre, mert nem folyt a ruhájából az izzadtság.

A Parralillo és környéke jól néz ki.
Megmozgatja az ember fantáziáját, hogy miképpen hozták fel ide ezt a rengeteg betont és a hozzávaló acél mennyiséget. 
Viszont a visszatartott víz mennyisége olyannyira szánalmas, hogy az ember csak arra tud gondolni, hogy nagyon értékes lehet, ha ennyi melóval tartják fogva.

A tározónál még felhajtottam a Mirador de Parralillo-hoz, amihez az út nagyon nagyon meredek. A szembejövővel való találkozás az egyiküknek tuti okozhat kellemetlen perceket, mert kitérési lehetőségek nagyon távol vannak egymástól. Fenn a kilátónak nevezett semmiben találtam egy gazdátlan kocsit. Ki az, aki itt elmegy kirándulni, aztán visszamászik ide? 











Nagyon elszaladt az idő, bele kellett húznom, hogy értelmes időben visszaérjek Gabiért. 
Ijesztő egy és háromnegyed órát írt a Google az 50 km-es távolság megtevéséhez. (ami légvonalban csak 18 km) Így bekerült a repertoárba a GC217 és a GC220 is. Az elsőnél már megjelentek a szembejövők, a másodiknál már egészen nagy forgalom volt. Ment a visszapillantó kerülgetés.



Szállásra visszaérve lázas gondolkodásba kezdtünk, vajon hol is ebédeljünk? Az előre kinézett éttermek közül szimpatikusnak tűnt a Restaurante Grill Los TilosSajnos figyelmen kívül hagytuk hogy vasárnap van és a közelben van egy park is ahova kirándulók járnak. Így találtunk egy teltházas éttermet - szabad asztalhoz jutásra sok remény nem volt. 
Ez az étterem agyon van hájpolva, ennek ellenére rendkívül kevés asztala van. A terasza mindössze két műanyag asztalból áll azok is szinte az autóparkolóban vannak. (vagy az autók állnak a teraszon?)

Gyorsan megpróbáltunk ötletet meríteni hogy hova is álljunk tovább. Láttunk idefelé egy elég unszimpatikus éttermet, valamint még a tarsolyban volt a szombaton kihagyott luxus éttermünk .
A gyomrunk viszont azt diktálta hogy válasszuk inkább azt, ahol hamarabb jutunk ennivalóhoz. Beböktem a googlin célként ezt az éttermet és megnéztem milyen pontozása van. Hát bizony mindössze kilenc ember találta érdemesnek arra hogy írjon róla valamit. Tulajdonképpen pont erre számítottam.

A célhoz érve rá kellett döbbenem hogy nem az unszimpit böktem, hanem egy tök más éttermet. A kilenc like viszont ide szólt.

Nos ez egy kocsma - etető kombó. Kinn a söntés, mögötte az étteremnek nevezett szoba, benne öt asztal és egy stadionba elégséges ricsaj. Ül benn négy spanyol család és annyira ordítanak egymással, amit nálunk már eldurvult családi perpatvarnak hívnának.

Lezökkenünk az utolsó szabad asztalhoz és a három (!!!) pincérből az egyik azonnal ott termett. Gabi kérte az étlapot, mire a fiú mondta, hogy nem tudja behozni, mert kinn az ivóban fel van csavarozva a falra. Az étlap az a két négyzetméteres fatábla amit belépésünk után nézegettünk. Mindezt úgy közölte velünk, hogy ő nem beszélt semmilyen idegen nyelvet.
TESÓ.

Sajnos ezután megszakadt minden kommunikációs próbálkozásunk, szerintem túlmelegedett a processzora. Az utolsó amit megértett az a Coca Cola volt. A tú-hoz segítséget hívott.
A segítség egy kedves felszolgálóhölgy volt, aki beszélte az angolt és a németet, sőt látott már mobiltelefont is. 
A mi kommunikációs lehetőségeinkben újabb biztosíték égett ki, ugyanis ezen a helyen a térerő annyira nulla, hogy a google maps a  Mos Eisley-i űrkikötőt mutatja. 

Sajna, mi már annak a nemzedéknek vagyunk a tagjai, akik ha nincsenek online, akkor az IQ-juk harmadolódik. A minket követő nemzedék ennél rosszabb helyzetben van, mert a sarki boltból nem találnak haza, ha kihagy a net.

Naszóval, elmondtam a fiúnak, hogy hozhat disznót, marhát, csirkét.
És kapott egy NO listát is. no fish, no crab, no sea-izébizé.

Végül rendeltünk egy sertés és egy marhasültet, egy salátát és kértünk az univerzális nyelven chipset, ami eddig mindenhol a sültkrumplit jelentette. 
Na itt nem. 
Gabi kirángatta a személyzetet a az ivóba, hogy a faliképpé avanzsált étlapon megmutassa rajta az általunk burgonyaként azonosított szót. Ezzel azt érte el, hogy immár a három pincér között is szétesett a kapcsolat, ugyanis ettől kezdve mindenkinek egyéni elképzelései lettek a két dagadt turista kéréseit illetően. Ott vitatkoztak felettem, így az öt családon kívűl már két pincér is ordítozott egymással. 
Egyszer csak nemtudomka kiejtette a papas szót. Erről nekem beugrott, hogy az a krumli.
Felkiáltottam: yes papas!
Rájöttem így ordítva már egy boldog család lettünk. Pincérfiú elszáguldott majd megjelent az általunk rendelt salad-dal (saláta) Nagy vonalakban jól nézett ki, zöldségek, gyümölcsök és valamilyen érthetetlen logika folytán három barom nagy haldarab. Gondolom nem azért mert mondtuk hogy azt ne hozzon...

Meg egyébként is, mit keres a hal a salátán? Se zöldséghez, se gyümölcshöz semmi köze.
Saláta névhez meg végképp nem tudom kötni.


Aztán megkaptam a papast.
Még azt is mondták ez egy kanári különlegesség.
Ime:





Nos ez simán héjában főtt krumpli. Ráöntve a tegnapi pörköltszaft.
A wikipedia szerint speciális, mert tengervízben főzik. Na én megeszem az izémet, ha elhiszem, hogy a kukta innen lerohan tengervízért...
Szerintem instant tengerviz ez: csap kinyit, fazék alá, és zutty bele a hypermarketes tengeri só. 
Nos ha a papas kanári specialitás, akkor a kisfröccs az meg magyar specialítás.


Annyira éhesek voltunk már, hogy két perc latt betoltuk a hét szem krumplit, benne a 2019 második féléves sószükségletünkkel. Ekkor már annyira mindegy volt, hogy megettem a három szardinia darabot is, mert Gabi még a szagát sem bírja, nem hogy egy asztalnál üljön velük. Gáláns cselekedet volt tőlem.

Végül Gabinak kihoztak egy nagyon guszta sültet, sültkrumplival. Vágyai teljesültek. 
Én meg néztem még butábban, mint eddig, mert nem szokás egy kétszemélyes asztalhoz az egyik vendégnek hozni az ételt, ha mindketten rendeltek. Gondoltam nekem tovább sül a marha.
Öt perc múlva Gabi nem bírta tovább, megkérdezte a pincér hölgyet, hogy mi van a másik adaggal? Itt kiderült hogy megint félreértés van a dologban, fiuka azt hitte egy adag kell csak...

No problémo. Nem telt bele pár perc már futva hozott egy hegynyi sűlthúst krumplival. Az itt látható képen a maradék van, ami már nem fért be. Ez ment vissza a kutáknak :)








Az ebéd élményem befejezése az, hogy még benyomtuk a két legnagyobb jégkrémet, amit a hútőládájukban találtunk. Gabi rányomott még egy kávét is. 
Kaptunk egy 25 eurós számlát...


És mielőtt a mait zárnám, hadd hívatkozzak ezzel a fotóbizonyítékkal a párhuzamos falakról írt megjegyzésem valós voltára :)
A képeken látható garázsajtó mögé még egy autónak is csak a fényképe fér be....














Néhány dashcam felvételt feltoltam a youtube-ra....

Folytatás majd itt:
/n