Back to Top

Észak-kelet, világvége


2019.06.14


Reggeli magányosságom után a sziget nyugati oldalán elindultunk felfelé északnak.

A közlekedés La Palmán semmihez sem hasonlítható időt rabló tevékenység. 
A sziget déli és nyugati oldalán nem találtunk semmilyen gyorsforgalmi utat. Az egy számjegyes LP-2 jelenleg felújítás alatt áll, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy majdnem duplájára szélesítik az utat. Ehhez hegyeket kotornak a szakadékokba, és igen komoly földmunkákat végez úgy száz ember. Ehhez újabb száz kell, hogy irányítsa a forgalmat. A háttérben pedig még rengeteg ember dolgozhat, mert az út egyik oldalán végig fa korláttal, a másikon szép épített kőfalakkal van szegélyezve. Az egész kivitelezés igényességre vall. Gondolom csurrant némi uniós pénz, így ezeknek az embereknek meg lesz vagy öt évre a munkájuk.
A forgalmat komoly negyed órákra leállítják, nincs merre menni.

Az útkarbantartók zöme nő. Még a kézi fűnyírót is nő kezelte, ami azért embert próbáló meló.

Az eredmény kétség kívűl szép lesz. Ahol már részben át van adva ott 50 km/h a max sebesség - gondolom csak átmenetileg.





Nyugaton feljutni Tazacorte-ig bő másfél óra. Olyan negyvenes tempóban lehet zötyögni, kanyarogni. Sehol egy viadukt vagy hidacska, ami könnyítene a dolgon, itt nincs rapida, mint Madeirán. Madeirának tuti sokkal de sokkal több jutott az uniós tortából.

A sikságról meredek szerpentin visz fel a hegyek közé. Ez a hely nagyon látványos - a pontos nevét nem tudom, egyenlőre Tazacorte völgynek neveztem el. A viszonylagosan hosszú egyeneseken már söpörnek rendesen az autók. Az országút mellett ezeken szűk helyeken is lakik néhány ember, akiknek az autóik be vannak préselve egészen kicsi helyekre. Elképzelni sem tudtam, hogy onnan segítség nélkül, hogyan tudnak besorolni a beláthatatlan úton folyó aránylag gyors forgalomba, amíg meg nem tapasztaltam. Az egyik beláthatatlan íven hajtottam felfelé észbontó harminccal, amikor talán tiz méterrel előttem ott állt az az úton az, aki eddig előttem hajtott hasonló sebességgel. Olyan hirtelen került elém, hogy a satuzásomra Gabi a szélvédőn majdnem kitolta a fotózásra felemelt mobilját, ráadásul a biztonsági öv is jól meg is harapta a nyakát.
Szóval észnél kell lenni. Örülök hogy nem stuccoltam meg hátulról a másik kocsit. Mekkora égés lett volna a Cicar-nak visszavinni egy teljesen új autót több darabban...


A meredek szerpentin tetején található a Mirador de El Time kilátó - presszó - aranybánya komplexum. Hasonló a madeirai Faja de Ovelha helyhez, azzal a különbséggel hogy itt a tulaj nem fatökü. Ez a hely ki van hegyezve arra, hogy a fantasztikus panoráma miatt megálló emberek bukszájából a maximumot kihúzza. De amit csinálnak azt profi módon teszik. A kávé minőségi, a juice ott helyben készül a gyümölcsökből, a cukrász sütemény pedig olyan áron megy, hogy a gyereket inkább hagyd kinn a kocsiban. 

Oda-vissza megálltunk - lévén itt van "ingyen WC" és az itt töltött összesen egy órában megkönnyítettek 18 euróval, amiből minimum 10 a nyereségük. De megérdemlik.


































Kilátózás után folytattuk utunkat északra.

Az ezeregy kanyarral tűzdelt úton csodásnál csodásabb hegyoldalakkal lehet találkozni. Van olyan, ahol mintha késsel vágták volna ki a helyet az útnak és van olyan, ahol a meredek falakon óriási fenyők állnak meghazudtolva a tapasztalatainkat miszerint onnan rég le kellett volna dőlniük.

Az klíma párás, csepeg az eső. Érezhetően nem csak ma ven ez így, nem csak mi fogtuk ki.

Kisebb magasságokban ahol nem ennyire párás az idő sok kerékpáros és gyalogos túrázóval találkoztunk. 


Egy boldog fa

Mintha késsel vágták volna...

Bátor fák...

Kenyérgőz és drótszamár









Ebédünket a Restaurante Briesta nevű helyen fogyasztottuk el.

Az étterem rendkívűl szép, a személyzet a szokásos kedvességgel fogad. Rajtunk kívül csak két német pár van itt, akikkel a Binteren együtt repültünk. Helyiek nincsenek itt, így csend is van.

Az fiatal felszolgálólány készségesen próbálja elmagyarázni, hogy mik azok az ételek az étlapon, amikre én rábökök a telefonomon a google által mutatottakból. Igy lesz belőle némi kalamajka. Na nem kétszemélyes tálat rendeltem ma magamnak, hanem három féle startert, meg vaksi szememnek köszönhetően sültoldalast, köretként egy szakajtó krumplival. Ennyi kaja elég lenne ebédre az elefántcsontparti bobcsapatnak...

Igazi inyencként falatozok és áldom a szerencsémet hogy ilyen sokat rendeltem starterből, ugyanis az oldalassal ugyanúgy járok, mint anno madeirán a sertésbordával. Kapok öt olyan csontot, amit otthon a kutyám szokott megenni. 

A falánkságom oda vezet, hogy kénytelen vagyok kimenni a mosdóba, amit ezen az oldalon csak azért említek meg, mert ennek az étteremnek telhetett volna egy kicsit többre is.
Az első és igazán rémisztő dolog az, hogy ez a helység koedukált. A szó legszarosabb értelmében. Adott egy férfi és egy női klotyi egymás melletti fülkékkel. A fülkék alul jó tíz centi magasságban nyitottak, így át tud szólni a szomszédban ülő hölgy hogy adjak már át neki egy kis papirt. Ugyanebben a helységben egy harmadik ajtó a személyzet öltözőjébe nyilik, ami tulajdonképpen szintén csak egy paraván fallal van elválasztva a sztereóban komposztáló vendégektől.
Ez maga a borzalom. 
Aki próbált már bármit is rohadt csendben csinálni az tudja hogy nem fog menni. Stresszes állapotban az izmok másképp működnek. 

Gabi könnyező szemekkel a röhögéstől fuldokolva fogadott, mert látta, hogy amikor bemegyek, akkor egy takarítónő is bejött utánam, majd fél perc múlva az érkező német turistacsoport egy tagja is futva érkezett és egyenesen felém vette az irányt.

A német csoport úgy tűnik megvette az összes csendet, mert éktelen módon zajosak voltak. Fizettünk és távoztunk. 
A parkoló közben megtelt, egyre több vendég érkezett. Észrevettük, ha el akarjuk kerülni a tömeget, akkor tizenhárom óra előtt meg kell érkezni, akkor van esély az asztalok közül válogatni.













Ugyanazon az úton gurultunk vissza a Mirador el Time-ig.

Itt a pokolrajutás kedvéért benyomtunk desszertnek két negyed kilós tortát, mindezt azért hogy restelkedés nélkül használhassuk az intézmény toalettjét.

Nézelődés közben immár sokadszorra vonzotta magához a tekintetemet egy széles egyenes utca, ami az ilyen szigeteken nem nagyon szokik lenni. Végtelen nehézséggel rávettem a Google navit, hogy ezen az utcán keresztül vigyen haza. A település Los Llanos.

Lenyűgöző, csodálatos. Itt akarok lenni hetekig. Békés, nyuggodt, bájos.
Azt hiszem hétfő délelőtt eljövök ide egy kicsit nézelődni.











 
Holnap itt folytatom: 










/n