Back to Top

La Palma reggel. Elgurult a gyógyszerem.


2019.06.14 - délelőtt



Reggel fél nyolckor sehol semmi mozgás. 
A teraszon állva hallom a fülemben, ahogy áramlik a vérem. 
Kihozom a fényképezőgépemet és maximumra kitolt zoommal keresem az élet jeleit. Sehol semmi. Nagyon távolról meghallom egy madár füttyét - biztos erjedt banánt csipegetett - majd az a hang is elhal. Egy kanyi kutyaugatás sem zavarja meg a néma csendet.

Ha a tegnapi őrült kutyás ma kijönne a szemközti dombra, akkor biztos visszakurjantanék neki: silenció! Játszom az édes gondolattal és bambulok, amikor hirtelen hátulról megszólal a szomszéd macskája: miau. Na ez a La Palmás csokis alsó receptje.


Összeszedem magam és kiállok a kocsival és elindulok vulkán nézőbe.
Ezt egyedül kell csinálnom, mert Gabinak nem hiszem, hogy tetszene a salaknézegetés.

Az országúton sehol senki. A Volcán Teneguía-hoz vezető út elejénél behajtani tilos tábla fogad, alatta szöveg. Éppen fordítanám a tábla többi részét, amikor spotify elhallgat és az internettel együtt a térerő is megszűnik. Szerintem a Teremtő üzent, hogy ne hagyjam ott a kocsit és ne próbáljam meg gyalog megnézni a kürtőt, mert ott fogok mumifikálódni, ha kibicsaklik a bokám...
Nem kell kétszer mondania.


Tovább gurulok a világító toronyig és a mellette levő sólepárlóig.
A környék tényleg olyan mintha a vulkán a múlt héten köpködte volna szerteszét ezeket a köveket. Ezek nem olyan sitt szerűek, mint GC-n, hanem olyan salak és kő formájúak. 

Gondolkozom rajta hogy átlépem a láncot, ami lezárja a bejáratot és elmegyek sónézőbe, hiszen nincs egy ember aki rámszólna, nincs egy őrkutya aki megugatna. Aztán ismét legyőz az unottság, mit nézzek egy kupac són? Fikázzam, hogy szar tengeri só vagy, mert tele vagy mikro-műanyag szemcsével?




Továbbállok.
A közelben kezdődnek az óriás fóliák, az országút köztük vezet.
Na a banánosok csak dolgoznak... De nem - sehol senki.

Van ahol a fóliasátrak között nagyon szép házak állnak. Gondolom a földműves itt lakik, és így nem kell neki messzire mennie melóba. De ott sem moccan senki.

A fóliák között mindenhol állnak terepjáró kisteherautók, de a gazdájuk sehol. Egyszerűen érthetetlen. Csak azt tudom feltételezni, hogy aki idejött a kocsival az csinál benn valamit a lefedett dzsungelében.






Gurulok a fóliák között, és lefényképezek mindent: kerítésen kilógó banánfürtöt, hegyoldalt, szivattyút, víztároló medencét. 
Van olyan hely ahol öt méter magas óriás kövekből épült támfal tetején áll a blokktégla kerítés, amin belülre épülnek a sátrak.

Telejesen úgy érzem magam, mint aki egyedül maradt ebben a világban, így az út közepén álldigálva a kocsiból fotózgatom, ahogy a reggeli pára leszárad a kövekről, amikor...

...véletlenül belenézek a visszapillantó tükörbe és a lenti képen látható emeltpadlós sárga busz vezetőjének nadrágján az övcsatot látom. 
Úgy higyjétek el a manus mögém lopódzott egy húsz tonnás busszal úgy, hogy észre se vettem. Nedvesség csöppent a tenalédimbe. Biztos ennél a mukinál vannak az emberek...




Félreálltam elengedni ezt a gépet, aztán rendbeszedtem az idegeimet.
Elindultam utána, hogy lássam kik szállnak le erről a buszról. Három métert se tettem meg amikor az autórádiómban megszólalt a spotify. Nagyon hangosan.

Mintha valaki bekapcsolt volna valamit.
Egy autó jelent meg szemből, majd még egy.
Az első településen egy ember állt a gyerekével az út szélén. Megálltam, hogy átmehessen, de ő nem hitt a szemének, bámult rám mint a kisértetre. Én meg őrá ugyanúgy.

Ez a reggel szinonimája volt annak, mint amikor a moziban egy elgondolkoztató film hosszú-hosszú csönddel véget ér. Mikor megemésztenéd a mondanivalót, akkor a mozigépész felcsapja a világítást, és te sorstársaiddal együtt az üléseddel és a cuccaiddal zörögve, de egyébként némán hagyod el a vetítő termet. Még utána sok sok percig azon agyalsz: mi volt ez?


Utóirat:
Jó tanács a La Palma-ra látogatóknak: ne igyál meg reggelire két dupla espresso-t!


Folytatás hajnalban innen:




/n