Back to Top

Furnas - messziről


2019.10.15

A weather.com mára rossz időt jósolt. Ezt mindenki tudta, csak az időjárás nem.
Késő délutánig csodálatos napsütés volt, de aránylag erős szél fújt. 

Ezt a reggel nyolcas gyorsított napkeltét elég nehéz megszokni. Otthon pirkad, aztán még pirkad, aztán na mi lesz már és fél óra múlva még mindig nincs reggel. Itt meg nyolckor pirkad, nyolc óra tízkor meg totális reggel van.

Még vasárnap érkezésünk után a Continente királyságban negyed órán keresztül próbáltam kiválasztani a tíz féle kávéból azt a fajtát, amit majd főzögetni fogunk. Mivel nem találtam azt amit eddig vettem, kerestem egy olyan helyettesítőt, ami vélhetően erős és talán ráadásként kellemes aromájú is. Igyekeztem valamilyen magasabb árkategóriát keresni, bízva abban, hogy több pénzért jobb minőséget kapok cserébe. 
A hosszas felvezetésből kitalálhatjátok, hogy sikerült egy olyan moslék vietnámi raktársöpredéket megvennem, ami még az otthoni Bravos büntit is alul tudja múlni. Bármilyen szar is, muszáj meginnom belőle két duplát, mert nem működik semmim enélkül. A duracell nyuszi sem megy elem nélkül...

Egy finom kávé reményében elgurultam a szomszédos kávézóba egy normális duplát lenyomni. Sokan kávézgatnak reggel ilyen helyen. 
Ezeknek egyiknek sincs otthon kávéfőzője?  

Egyébként nagyon kellemes a langymelegben itt üldögélni és nézni az embereket.
Feltűnő, hogy senki sem siet, senki sem rohan. Az autók is lassan poroszkálnak, vagy állnak csendben a lámpáknál. Nem hallani légkalapácsot, flex sivítást, vaslemezt kalapáló munkást. Nem hallani veszekedő házaspárokat, tucc-tucc zenét, vagy teli torokból üvöltő kiskölyköt.
Idilli. 







Ábrándozás után Lagoa keskeny utcáiban kacskaringóztam. Jó megjegyezni, hogy parkoló autóitoknak nem árt behajtani a tükreit, ha nem tenné meg az autó helyettetek, ugyanis ennyi lefittyedt vagy kifordított tükröt nem nagyon láttam még sehol máshol. Bizony itt az utcák nagyon keskenyek, a járda hiányában pedig nincs sok mozgástér, ha valaki kilép eléd az előszobájából.




Ebédelni felmentünk Lombinha da Maiába az O Cordeirinho étterembe.
2017-ben kajáltunk itt és nagyon elégedetettek voltunk. Jól főznek és brutális méretű adagokat adnak meglehetősen olcsón.
Az étterembe nagyon sok helyi jön ebédelni.
Valahogy irigykedve gondolok arra, hogy milyen jó is az, amikor melóban nem az otthonról hozott csomagoltat kell enni, hanem csak úgy egyszerűen be lehet ülni egy étterembe.
Otthon is meg lehetne tenni, de valahogy nem jött divatba. (vagy csak én nem látok ilyet)


Mai ebéd utáni tervünk két kilátópont meglátogatása volt és Furnas-ban egy helyi sajtkészítő boltjának felkeresése.

Az első kilátópontot olyan utakon kívántuk elérni, amik a Google mapson is csak akkor látszanak, ha a zoomot maxra tekered. Madeirán a meredek utcákat szerettem, itt meg a keskenyeket :)




Útban az első célpontunkhoz láttam meg ezt, ami a fenti képen látszik.
Az ott a remény szobra. 
Az a szegény vezetékek nélküli magányos villanyoszlop kémleli a távolt, jön e már a villany?
Megálltam és körülnéztem a dombtetőről. Közel-távol sehol még egy oszlop...


Tavalyelőtt kimaradtak a repertoárból a furnasi katlan két oldalán levő kilátók.
Ebből a jobbik a Miradouro do Salto do Cavalo

Oly annyira a jobbik, hogy kikiáltottam Sao Miguel legjobb kilátópontjának.
Látogató alig volt, bár parkoló se sok van. A kilátópont viszont nagyon szépen meg van csinálva.

A magas páraszint és az igénytelen csillió-millió megapixeles telefonos fényképezés miatt jó felvételeket nem tudok idetenni. Ezek a fényképek még csak meg sem közelítik azt az élményt, amit innen beláthat az utazó. Ez olyan mérhetetlenül gyönyörű, annyira békés, annyira kiegyensúlyozott és harmonikus, hogy szavakkal nem leírható.

Az ember annyira meg van illetődve, hogy nem mer hangosan beszélni. A rajtunk kívül itt levő három autó utasai is csak halkan beszéltek egymással. Az egyetlen hangos dolog egy óriási sebességgel elhúzó traktor volt, melynek gazdája a fülkében állva és félig hátrafordulva az általa vontatott utánfutót méregette. 
Szerencsés ember. Ha fiatalabb lennék cserélnék vele sorsot. Most már nem, mert a gumi-nájkihoz kemény munka is társul, amit biztosan rosszul tűrnék.

Teljes bizonyossággal állíthatom, hogy aki ezt a helyet nem tudta meglátogatni, annak vissza kell térnie a szigetre, hiszen a legszebb hely kimaradt neki.












A furnas tó nyugati oldalán található a másik nagyon szép kilátó, a Miradouro do Pico do Ferro

Ez közvetlenül a hotsprings - a meleg források - felett van. Nagyon kiépített, nagyon művi, de nagyon szép kilátással bíró hely.

Itt sokan vannak, csoportokat hoznak fel busszal. Annyira felkapott a hely, hogy a parkolóban unott giccsárus kínálja a portékáját egy nagy bódéból. A sok látogató folyománya, hogy nehezebb fotózni.








Vagy mázlista, vagy büdöseket pukizik...




Nézelődés után lementünk Furnasba.
El kell mondjam, hogy ez a település nem nyerte el a tetszésemet. Ennek a valószínűsíthető oka az aránylag nagy tömeg, a zsúfoltság érzése. 
Biztos vagyok benne, hogy ez egy hibás egyéni érzés, mert bárhová néztem, láthatóan elégedett embereket láttam.

Furnas városban valamilyen célponthoz közel megállni szerintem nehéz dolog. Nincsenek nagy távolságok ugyan, de vannak lusta emberek. Például én.

Ezért a helyért jöttem ide: Queijaria Furnense
Ez egy sajtbolt - kávézó komplexum. Helyes kis kézműves sajtocskák vannak itt.

Az út szélén végeláthatatlan sorban parkolnak a kocsik, sehol egy hely. Az út másik oldalán - két méter tíz centire - riadalmat okozó buszmegálló tábla. Még behajtott tükörrel se lennék hajlandó itt megállni. Teljes a biztim, nem az izgat hogy mibe kerülne egy ilyen baleset, hanem az, hogy lefittyedt tükörrel nemigen lehet autózni, ekkora autó meg nem hiszem, hogy benn állna a telepen cserekocsiként.

Végül Gabi noszogatására vettem a bátorságot és beálltam az üzlet belső udvarára, ahol csak a cég kisteherautói parkoltak - gondoltam, ha rám szólnak majd adom a hülye turistát. Ha tettlegességig fajul a helyzet, akkor majd megtudják milyen a párom, ha felb.sszák benne az ideget. 

A sajtboltban pult tele csecse gurigákkal. Az egyik szebb mint a másik. Reméljük finom is.

Egy dolog hiányzik - az árcédula.
Nincs ott, hogy mennyibe kerül egy guriga.

A falon kinn van egy A4-es printelt papír, amin beazonosíthatóan sajtnevek és tíz eurós árak vannak kiírva. Gabi összeszámolta hány gyereke van, majd belezavarodott a dologba, így elölről kezdte, miközben én igyekeztem megtudni az eladó kislánytól hogy mi mibe kerül.
A kislány csak portugálul tudott én meg csak magyarul, így hát sajtügyben nem nagyon tudtunk mit kezdeni egymással. 

Végezetül Gabival úgy döntöttünk egye kánya ennyiért viszünk ajándékot az otthoniaknak. Mire eljutottunk idáig, addigra a kislányban is letisztult, hogy mi az árakról kérdezgetjük és nem arról, hogy milyen színű tehén tejéből csinálják a barna sajtot. Beindult benne a mondóka, amiből egy dolgot értettük meg, a széttárt ujjaival, tenyérrel felénk forditott ötöst.

Mivel közben a lányka azt csacsogta, hogy free meg plusz és a fent említett A4-es papír sem tartalmazott egyetlen ötös számot sem, így arra jutottunk hogy öt darab esetén a hatodik ingyé van :)

Kértünk hatot, meg még egy krémsajtot.
Kitettem elé hetven eurót, hogy majd visszaad, ugyanis a pénztárgép annyira messze volt tőlem, hogy olyan távolságra még fiatal koromban sem láttam el.
Erre visszatolt nekem egy húszast és a maradékból is visszaadott még vagy tizennégyet.

Nekem mindegy.
Számlát zsebre vágtam a pénzzel együtt és távoztunk.

Itthon néztem a papírt, bizony csak három sajtguriga szerepel a számlán. Egyet fizet, kettőt kap. De akkor mi az öt amit mutatott?


Hazafelé száguldva véletlenül behajtottam a Magyar Jövő utcába.

Teljes megdöbbenéssel szemléltük a dolgot.
Ehune:

Van belőle még vagy négy. Mondjuk azok végein ott van egy-egy zsákutca tábla.... 


/n