Back to Top

BUD-LIS avagy a két pont közötti legrövidebb görbe

 


TAP jegyeinket először akkor törölték, amikor még meg sem száradt az e-tinta rajta, vagy mondhatnám azt is, hogy az e-mail még meleg volt, amikor a benne levő járatszámok mögött már nem volt repülőgép. Mindezt tették azért, mert a lisszaboni reptér kapott x millió eurót, hogy guruló utakat csináljon és emiatt éjszaka megszűnt a repülés. A TAP nyűglődött még egy darabig a magyar repülésekkel, majd jött a covid és jött az racionalizálás, amibe a magyar járatok már nem fértek bele.

Júliusban amikor újraindult a repülés - Lisszabonba nem sok lehetőség maradt. Mehettünk volna a sógoroktól közvetlenben, de hát az nem komfortos, vagy volt a Lufthansa, ami meg felér egy európai körutazással.
Most éppen ezt élvezzük.
Ülök a Münchenből Lisszabonba tartó LH gépen és leírom kalandjaink kezdetét.

Higgyétek el ez kaland!
És ez ki is derült az utazás kezdete után egy órával, csütörtök reggel fél hétkor.




A reptéren utasként nem vagyunk többen mint 60-70-en, mert a következő gép  utánunk majd bő két óra múlva fog indulni. Tök nyugiban állunk a csomagfeladásnál, amikor párom fia megkérdezi: "jogosítványt elfogadnak személyi helyett?" 
Nos az ilyen kérdések elégségesek egy instant sztrókhoz. Érzem amint a vérnyomásom ugrik egy százast, a szemem bevérzik és a szókincsem három szóra korlátozódik, amit végtelen hurokba szorulva hangosan motyogok: ezt a faszt, ezt a faszt, ezt a faszt.
A gyomorgörcsöm is oldódik, de sajna az alsó csomónál. Érzem hogy rövidesen a fosódémon átveszi felettem a hatalmat.

De Guby a megoldások embere. Mondja nincs pánik, a szomszédja autóversenyző, mindjárt felhívja, megkéri hogy fejezze be a reggeli gyerekcsinálást és hozza el a személyijét, ami lenn van a garázsban a bicikli táskában. Ja a garázskulcs a másik szomszédnál van, akit tuti nem fog most hajnalban megzavarni, ő most biztos nem csinál gyereket, ugyanis terhes az asszony.

Magára hagytuk igazolatlan identitású családtagunkat és a nejével valamint gyermekükkel elmentünk szekuzni. Teóka nem nagyon szeret apjától távol lenni, mert az apu az ő nyunyókája. Méltatlankodását hangos hisztivel adta tudtára a világnak. A világból itt levő százötven emberből hetven inkább rajzolt volna egy új személyit apunak, csak legyen csend!

De Teóka hangjánál gyorsabban terjedt a hírünk, mert mire a szekuhoz értünk már egész bud.hu tudta, hogy utaznak  csonthülyéék. 


A szeku felé nálam volt a gyerek kicsi gurulósa, mert az asszonykának cipelnie kellett a gyermeket, ugyanis az a kicsike antennáival nagyon gyorsan felfogta, hogy nagy a feszültség a családban és ettől megnyűgösödött. Persze anyukát a gyerekkel elterelték a madzag-labirintus déli végébe, tőlem jó harminc méterre én meg megálltam a karám másik végében a gyermek  kis rózsaszín elefánt bőröndjével. 

szekusok folyamatosan integettek, hogy menjek már, közben kezükkel rajzolták a levegőbe a cikcakkot, hogy merre van nekem a kijárat.  Komolyan nem tudom, hogy ki volt a hülyébb látvány, ők a pantomimjukkal vagy én a magányos birkaként  álldogáló utas megrekedve egy tízszer tízes mátrixban. 

Kiabálni nem tudtam, lévén maszkban voltam  és azt nem voltam hajlandó teleköpni, holmi értetlenkedés miatt. Végül odajött egy kedves hölgy akinek el tudtam mekegni, hogy a gyerek táskája van a kezemben és én azzal be nem megyek a biztonsági vizsgálatra, mert nem megy a körömlakkomhoz. Vissza szeretném adni a gyereknek a táskát, de a kordon az utamat állja. A limbózáshoz öreg vagyok már, át meg nem tudom lépni a kordont, mert izmaim egy részét a fosódémon tartja hatalmában. 
A helyzet végül rendezetté vált, a szekus hölgy megszabadított a kisbőröndtől és ezután mindenki a saját cuccát szekuzta le.


Nálam a szeku megint kiakadt, hogy a zsebemben hordom a papír pénzem. Lebaszott miért nem használok pénztárcát. Úgy mentem át a fémkeresőn, hogy az egyik kezemben egy köteg euró, a másikban egy köteg forint volt, ugyanis tegnap a nadrágomban maradt a jövő havi kosztpénz. Szekusbácsi átmorzsolta az összes pénzt, hátha konyhakés van közé dugva. Mikor le akarta tenni az egyik gép tetejére hangosan felnyögtem: Ne tegye! Itt akkora a huzat, hogy a fogsoromat alig tudom a számban tartani. Az a pénz ott a kezében az éves megtakarításom és nem a felajánlásom a duty freee dolgozóinak.
Végül visszaadta olyan arccal, amiből tudtam, hogy felkerültem a retardáltak listájára.


Guby szomszédjai előtt le a kalappal. Lett időre személyi igazolványa. 
Mikor jött befelé a szekusok már mosolyogva fogadták, mint egy igazi hírességet, biztos össze is súgtak körülötte: "Figyi ő az az öngyilkos merénylő, aki otthon felejtette a bombát!"


Következő megugrandó feladatunk a kapu volt, amely a géphez vezet.
Jelentem becsúszott itt is némi hiba.

Odalenn becsekkoltuk a pogyóinkat és hozzápárosultunk öten. Négy felnőtt plusz egy karomülő gyermek. Fenn a kapunál egy automatán léptünk be, a személyzet nem figyelte komolyabban az utasokat. Az automata leolvassa a boardingpassodról a QR kódot és kinyit neked olyan kicsi átjárót, hogy rögtön azon kezdesz agyalni vajon beszorul e méreten felüli gurulósod? Nem érsz rá olyan apróságokon gondolkodni, hogy a kezedben ül egy gyerek és talán annak is le kéne világítani a kódját....
De ha nincs gurulósod akkor is fogós a kérdés, ugyanis a levilágítás után kinyíló ajtócska kiválóan alkalmas a családi ékszerekre csukódni, úgyhogy összeszorított farpofákkal iszkolsz a túloldalra, mint a nyúl. Ha már odaát vagy akkor esélyed sincs arra, hogy a gyerek kódját leszkenneld. 

Ha egyáltalán eszedbe jut.

Így történt az hogy ülünk a minigépben, amin meglehetősen nagy a káosz, ugyanis közölték hogy a boardingpassunkat feltolhatjuk oda ahová gondoljuk, mert mindenki új helyet kap, aminek a számát azon a cetlin olvashatjuk amit lenti automata osztott ki mindenkinek.

Mi az hogy mindenkinek? Teónak, a gyermeknek nincs olyan.
Mondom, bazz nem léptetted be a gyereket? 
Hááát, nem, mert stb, stb.
Móré, ebbű baj lesz!




Hát nem is nagyon akartunk indulódni. 
Tisztes idő után rájöttek hogy Miss Teodora valószínűleg a gépen van és nem a terminálban, ugyanis ő még nincs négy éves....
Feljött egy rámpás és beazonosította az elveszett utast.

Közben a kis Bombardier gép koros személyzete elmondta, azért lettünk átültetve, mert sok a csomag és ha ennyien ülünk elöl akkor még Ceglédnél sem tudunk elemelkedni, ugyanis olyan nehéz lenne a gép orra. 
A pilóták az átültetésnél valamit lehet hogy elszámoltak, ugyanis felszálláskor rövid nekifutás után a gép úgy felkapta az orrát, hogy a mellettem levő üléssoron ülő fiatalember frufruja felcsapódott a feje tetejére.

Bombardierrel utazni nem egy álom. Gurulós nem kerül fel a gépre, betonon berakják a gép hasába, a célnál a betonon visszakapod. Nem szopócsövezik, mert az ajtaja belső fele a feljáró lépcső. Belmagassága tulajdonképpen belalacsonyság. Egy mai colos fiatalember haját ledörzsöli a mennyezet mire elér a budiig. Apropó a budi. Nekünk ekkora a mosogatógépünk.

A gépen kaptunk egy palack vizet.
Az van ráirva: Bio. 
Hát nem ittam meg. Ásványt még megiszom, na de a bio-t azt nem. Mert "monnya má meg" valaki, hogy mitől bio az ásványvíz? Jürgen sajátkezüleg hozta vödörrel a forrástól és öntötte a petpalackba? Vagy a petpalack bio? Meg egyébként is pont egy repülőn kell virítani ezzel a biobaromsággal? Ha bio a petpalack, akkor tuti négyszer annyi energiába került az előállítása...

Még egy érdekesség volt a lufinál. A gépre szálláskor szóltak, hogy a nyuggergyilkos maszkommal nem léphetek a fedélzetre. Ez egy sima szelepes maszk, ami ugye nem védi a környezetet, ugyanis a kilégzett levegőt nagyon kismértékben szűri, azaz sehogy. Annyi előnye ugyan van, ha a tüszivel kicsúszik némi zselé, akkor az nem tud bekanyarodni és kimenni a szelepen és egy másik ember arcán landolni. (a szelep oldalt van, nem elöl mint a porvédő maszkokon) A szelepes maszk a használóját védi. A nem szelepes meg állítólag a környezetben levőket.
Na de mindegy nem fogok maszkológiai vitába keveredni egy némettel, ugyanis a nyelvét nemhogy beszélni, hallgatni se tudom, meg egyébként is övé a repülő. 
Akart adni egy maszkot, de mondtam neki van saját. (március óta hordjuk ezt a kéket váltásban a családdal)


Münchenbe gyorsan megérkeztünk. A Lufthansával repül az idő.

Felmásztunk a buszra, ami a terminálba visz minket. Alig pár métert gurultunk, amikor erős német férfihang harsant fel meglehetős ingerültséggel. Az egyik utas ordított a másikra, hogy azonnal húzza vissza a maszkot az orrára. Itt nem lazáznak az emberek ezzel a kérdéssel. Picit beszartam.

A terminálban Gabi elment Ágival kávézni. Adtam neki egy marék aprót, amit metrójegyre őrizgettem.
A Hans aranybányája nevű itatónál nyolc euróért vettek két kapuccinót. 
Kiszoroztam. Ez ma háromezer magyar forint.
Előkaptam a jelmondatomat: nyaraláskor ne légy fukar! Aztán negyed óráig rugdostam a falat.




Mire eljutottunk ehhez a géphez, amelyen most a soraimat írom érkezett egy értesítés a bookingtól, hogy a foglalásom törölve. Sajna csini kecónkban csőtörés van, így a szállásadó kereste a kapcsolatot velem a bookingon keresztül, de már későn, ugyanis már úton voltunk.
Éreztem amint a bennem lakozó fosódémon megfogja belülről a köldökömet és egy csinos görcsbe rántja. 

A szállással kapcsolatban egyébként van egy erős gyanúm, miszerint más lesz ott az ok. A lakás múlt héten az airbnb-n foglalttá vált egész októberre. Gyanítom a tulajnak sikerült kiadnia hosszú távra, minket meg megpróbál úgy ejteni, hogy legyen alibije a booking felé. Meglátjuk, hogy haza felé mi lesz az indok, mert az a foglalás még él.


A Lisszabonba tartó Lufthansa gép egy airbus NEO volt. Jó csendes masina.
A Neo budija akkora mint otthon a partvistartó szekrény. 

Itt is volt affér maszkilag. Gabi kortyolt a kávéjából éppen és közben kérdezett az utaskísérő valamit. Ő válaszolt de ezért le lett baszarintva, mert a beszédhez nem húzta vissza a kávézás miatt lehúzott maszkot. Szerintem ezeknek a németeknek van egy hatszáz oldalas maszkahasználati útmutatójuk, amiben le van írva az etikett. 

Lisszabonban van vagy 28 fok ma. Az általunk kedvelt "lisszaboni reptérszagot" Teó jól lebüdösözte.

A kicsi gyermeknek van egy gurulós rózsaszin elefántbőröndje. Ebben vannak a kis cuccai, apróságai. Amikor sokat kell gyalogolni akkor adott a lehetőség hogy felüljön rá, és apuka húzza őt bőröndöstül, ami azért mégis jobb mint karon ülve cipelni és közben szentségelni a félrecsúszott napszemcsi nameg a kezeink irreálisan alacsony száma miatt. 

Namost a húzzuk a kölyköt dolog némileg balul sült el, mert a lineáris gyorsulás legyőzte a pelenkázott tömeget amiből kifolyólag Teóka bemutatott egy feles hátra szaltót, azaz kiterült a lisszaboni reptér büdös porában, úgy háromszázas közönség előtt. Nos a mai nap már csak ilyen. 

A következő tíz percben a közelünkben senki sem beszélt senkivel ugyanis mindenki Teókát hallgatta. Hogy a csudába fér egy ilyen kis testbe ekkora akusztikus teljesítmény?
A magyar horda kiszirénázott a reptérről.

Odakinn leültünk egy szabadtéri presszóba és nekiálltunk szállást keresni. A mobil telefonos baszakodástól elment a kedvem, mert tragikus amiket a programozók egyes appokban elkövetnek. A bookingé pont ilyen. Következetlen, áttekinthetetlen, és csak egyetlen dologban hasonlít a desktop változatra, mégpedig abban hogy kék. Ezért laptop elő, bekapcs. Miközben gyötrődtünk a hogyan továbbon, a kislány elaludt, így időnk mint a tenger.

Ránéztünk a bookingtól kapott javaslatokra. Az egyik egy szálloda volt. Elutasítottuk, mert úgy értelmeztük, hogy ötünknek valami egyszobás megoldást javasol. Írtam vissza az ügyintézőnek, hogy azért nemá. A második javaslat egy nagyobb apartman volt de az meg úgy nézett ki mint egy frissen meszelt kórházi szint, ahová még nem vitték be a bútorokat a kórtermekbe. Mindenütt fehér falak, bútor alig, a falon se egy kép se egy disz. A konyha úgy nézett ki mint a patológia vasárnap. Végül Guby meggyőzött, hogy jó lesz az a szálloda amit a booking ajánlott, már lassan három óra és hajnalban úgyis megyünk tovább.
Hát legyen.

Befoglaltuk. Végül kaptuk a két szobát 90 euróért, 144-ről leárazva. 

A szálló az EXE Saldanha. 
Nem rossz, de mi nem szeretjük a szállodákat. Nekünk öregeknek kell egy mikró a reggelhez. A készülék nem lehet messzebb az ágytól 15 méternél. Ebben melegítjük a kávénkat. A kávé nélkül mi egyek vagyunk a gyíkkal akinek nem jutott napsütés.
A szálloda szinte üres. Patika tisztaság, a fertőtlenített szobák ajtaja leragasztott szalaggal van lepecsételve.
Odabenn még a tévé távvezérlő is becsomagolva. 45 euróért. Beszarás.

Mikró nincs, ami természetes. Ez azt jelenti, hogy Gabi nem fog tudni felébredni. Csúcs lesz reggel a reptérre menni egy kómás mamával.

Lemálháztunk és némi szuszogás után úgy döntöttünk, hogy metróra szállunk ismét és feljebb megyünk két megállót, mert ott van egy kitűnő hotdogos, a Frankie.

Az időzítés nem volt a legjobb, mert a metró meglehetősen tömött volt, tele diákkal. Összehúztuk magunkat és három perc utazás után a peronon állva nagy tisztálkodásba kezdtünk. Környezetünket átható alkoholos fertőtlenítő szag lengte körül. Nem zavart senkit, senki sem tett megjegyzéseket.

Frankie-hez az út egy szép parkban vezettet végig, ahol Teó boldogan futkosott, mindaddig amíg nem keresztezte az utamat. Ekkor én egyetlen normál lépéssel teljesen akaratlanul összerúgtam a bokáit. Ettől kezdve már nem boldogan feküdt a hasán. Éktelen sírásba kezdett, amitől a helyi madarak felrebbentek és odébb szálltak. Szegény gyermek irdatlan nagyot esett, kezecskéjén csúnya horzsolás vöröslött.

Az Entre Campos-nál ez a park annyiból érdekes, hogy közvetlenül a repülőtérre vezető siklópálya alatt van és a reptér elég közel is van ide. Itt olyan 190 méteren jönnek a gépek. A normál lisszaboni életben kb négy percenként tépi ketté az eget egy repülőgép hangja. Most meglepően nyugodt volt minden, ami a covid miatt lecsökkent repüléseknek tudható be. 

Ebben a városban fantasztikus látni, hogy milyen békében él egymással ez a rengeteg náció. Legalábbis mi így külső szemlélőként ezt látjuk. 

Frankie egy fiatalok által vezetett üzlet, ami kedves és jól szervezett. Személyzete minden bőrszint képvisel. Az üzletbe lépve, mint egy mekiben a falon világító táblákon az ételek és az árak. Nem kell nyelvvizsga egy rendelés összeállításához. Minden kedvesen és gördülékenyen történik. Az elkészített ételek rendkívül finomak. A hotdogozóra itt ne úgy gondoljatok, hogy virslit és lyukas félkiflit árul, mint a nálunk megismert hasonló üzletek.

Én a tavaly megismert chilis hotdogot választottam, ami tulajdonképpen csak egy gesztus volt a bennem lakozó fosódémon felé. Az első falat után már csak a könnyeimen keresztül láttam az isteni zöldsalátát. 



Ajánlom ezt a helyet mindenki figyelmébe, aki idetéved Lisszabonban ebben a felfordult világban.

Disznó módra bezabáltunk, majd visszatántorogtunk a szállóba.
A napi izgalmaktól, a nyűgös maszkviselősdítől, a megszokott napi életvitelünktől eltérő tevékenységtől megfáradtunk. Gabi teljesen lemattult, hiszen az ő élete délelőtt tizenegy és éjjel kettő között zajlik, ugyanis akkor van ébren és ezalatt van a munkaideje is. Erről az életmenetről nehéz áttérni egy olyanra, amit a többi ember megszokott.

A napot lezártuk, óráinkat ismét ötre "húztuk", mert jelenleg délelőtt egyetlen gép van csak Madeirára és az biza reggel negyed kilenckor indul. A holnapi szeku időtartamát nem tudtuk megbecsülni, mert délben azért meglehetősen tele volt a terminál és fogalmunk sem volt hogy mi vár holnap reggel.


/n