Back to Top

Irány Lisszabon

 

Reggel fél nyolckor elhagytuk a szállást, és az egyetlen délelőtti géphez indultunk.
A reggeli tumulásban a Rapida túlsó oldala kilométereken keresztül állt, valószínűleg valami komolyabb baleset miatt. Ha egy ilyet kifog az ember a reptérre menet, akkor bizony búcsút inthet a gépének, mert az öreg utakon időben kiérni szerintem lehetetlen.

A Sixt leadásra úgy gondoltam, hogy lesz vagy két perc. Ehelyett kaptunk egy fiatal alkalmazottat aki túlságosan is lelkiismeretesen kezdte el átvizsgálni az autókat. Ő is azzal kezdte, hogy a felniket vizslatta, van e rajta sérülés, ugyanis az nem volt külön biztosítva. Aztán nekiállt a kasztni karcikat számlálni, de hiába jeleztük neki, hogy teljes a biztosítás, ő azt mondta, hogy neki ezt muszáj végigcsinálnia.

Hát legyen.
Végül ezt jelölte be:



Hogy lásd mit nem látsz, kinagyítottam.
A kis fehér fél milliméteres karc - ami lehet hogy ott van egy éve - rákerült a hibalistára.
A fiú kérdezte van e fényképem az átvételről. Mondtam neki, hogy a kerekekről van, a többi meg egyszerűen nem érdekel, mert azért fizettem napi 26 euró biztosítást, hogy ez abszolút ne érdekeljen.


Eléggé megdöbbentő, ahogy egy brand képes ennyire lesüllyedni a mocsárszintre. Igaz ez egy franchise cég, de akkor is. A név kötelez.

A TAP a másik érdekesség.
Idefelé ugye megtudtuk hogy se kaja, se pia, max ha kiszáradás alatt vagy akkor kaphatsz egy pohár vizet. Visszafelé is ezzel számoltunk, nem is vártunk semmire. 
Meglepetéssel láttuk, hogy a sztyuvik bizony tolják a cateringes konténert végig a gépen. Gondoltuk, azért egy macihugyot (repülős kávét) csak kapunk. Mikor mellénk értek és jeleztük hogy "tú koffi", amikor meglepve tudtuk meg hogy a büfé fizetős. A kisasszony szedte elő a pos terminált, minek láttán jeleztük, hogy akkor nem kérjük a dolgot.

Úgy néztek ránk, ahogy az oroszokra szoktak.

A TAP dologban az a kifejezetten sértő, hogy a fedélzeti kiszolgálást a covidra hivatkozva szüntették meg. A légibutik vajon miért nincs megszüntetve? Ha fizetek, akkor megváltom a megfertőzhetőség jogát?
Szóval a TAP lehetne némileg következetes.









Lisszabonba érkezve jó darabig kerestük, hogy a feladott melyik szalagra érkezik. Itt sajna nincs egy olyan kijelző sem, ami összesítve tartalmazná hogy melyik szalagra melyik gép cucca érkezik. Pedig szalagból van tizennégy. Ha mégis lenne ilyen kijelző akkor szar helyre tették...

A túlméretes gyerekülés persze a legtávolabbi szalagra érkezett. A fenti fotón látható, hogy a lelkes rakodók szemléltették hogy lehet egy túlméretesből két normál poggyászt csinálni.


A SIXT-nél három alkalmazott végezte a kiadást és ketten voltak előttünk. 
Jajj de jó, szabadulunk hamar. Csattogunk oda a szabad emberhez, mire az int, hogy várakozzunk csak tovább, mert ő nem ér rá. A másik éppen végző ember felé fordulnánk, mire az is felpattan az ülőhelyéről és ezek ketten szépen elmennek - minket az ügyfelet, meg egyszerűen faképnél hagytak, az egy szem kollégájukkal. 
Dühöngök, mert nem azért választok emelt áron egy brand társaságot, hogy úgy bánjanak velem, mint a szomszédos "ócó" GoldCar-nál, ahol busszal mehetsz a sor végéig.

Telik-múlik az idő, én morgok Gábor unatkozik.
Az unatkozó Gáborral együtt lenni olyan, mint egy vödör benzin mellett rágyújtani. Gábor nézelődik és kiszúrja az ügyfél sorszámozó gépet. Én úgy voltam vele, én vagyok a sor egyedül, akkor talán csak tudják ki fog következni. Gábor nem így gondolja, kér nekem egy "gyémánt ügyfél" sorszámot. Mondom: nebasszmááá'

De bizony. Látjuk is ahogy az egyik Sixtes roppantul igyekszik visszafelé. Mondom is Gubynak, apám ennek még kilóg a seggéből a klotyópapír, biztos nem fog örülni, hogy átvertük...

Szólítanak is azon nyomban. 
Guby azonnal jelzi is az alkalmazottnak, hogy véletlenül megbotlott a márvány padlóban és rosszul tenyerelt az cetliző gépre és mi nem is vagyunk nagyon gyémántosak. Muki kényszeredetten mosolyog, majd megkezdi a kiszolgálásunkat.

Itt is ment a játék, hogy nem kérünk-e automata váltós kocsit, esetleg nagyobbat. Nem kértünk, de így is többért jött a gép mint amennyiért kértük. Sebaj, még nyaralunk.

Kaptuk ezt a fehér minibuszocskát alig 4000 kilométerrel.



Délután átgurultunk a krisztus szobrot megnézni, ami szerintem kihagyhatatlan, ha jó idő van. Innen Lisszabonra tökéletes a kilátás. A szoborban levő kilátó felejthető élmény, bár a befizetett hat euróért megkaptuk az elmúlt két hét első lázmérését és egy komplett fertőtlenítő kabin kipróbálását.
Krisztus elé csak covid-mentesen mehetsz.








A lisszaboni combinók, helyenként füvesített pályán futnak.
Mi állunk a dugóban, majd amikor haladni kezdünk el is tévedünk.
Így esik meg hogy egyetlen nap négyszer megyünk át az Április 25.-e hídon. 

Kiautóztunk néhány jó naplementés felvétel reményében a kora esti nyüzsgésben Lagoa de Albufeira-hoz, ami azért nem éppen Lisszabon közeli hely.

Aki autózni akar itt, az ne feledje, hogy az utak jelentős része fizetős, így nem árt ha a bérautóhoz vesz e-toll szolgáltatást, ami az automatikus fizetést teszi lehetővé.






Csináltunk egy csomó fotót, egy pár drónvideót.

Néztük a kite-osokat, számoltuk a partra vetett döglött medúzákat. 
A lagúna vize hideg, annak ellenére hogy talán 15 centi mély. Gondolom ugyanolyan gyorsan kihűl, mint ahogy megmelegszik.

Estére visszagurultunk Lisszabonba, és újra elmentünk vacsizni Frankie-hez, a népszerű hotdogoshoz.


Ennyi mára, holnap itt ----->

/n