Back to Top

Rabacal, hegyi bika na meg Madeira legjobb etetője

 



Október 9.
Szép napsütéses reggelre ébredünk. 
Itt fenn 500 méteren elég karcos a reggel, ha nem ér közvetlenül a napsugár. Látszik, hogy szép időnk lesz ma, boldogan sütkérezünk a tavaszias hangulatban. Bökdössük a bölcstelefonokat, böngésszük a webcam-eket, hogy merre tiszta az ég.

A Pico Arieiro alatt alacsonyan vannak a felhők, felette tündöklően tiszta az ég. Szólok a fiataloknak, hogy most lenne jó a fennsíkra indulni, mert ez az állapot nem fog sokáig tartani, melegszik az idő, a felhők emelkedni fognak és 11-kor elkezdenek átbukni a gerincen és akkor lőttek az ER110-es hajtűkanyarnál a drónozásnak.

Rég láttam ilyen gyorsan elkészülni őket, tíz perc múlva már vágtáztunk felfelé a kanyargós hegyi úton. Időnként méretes három és négytengelyesek jöttek lefelé, mi pedig illedelmesen helyet hagytunk nekik. Tartottam tőle, hogy egy elbénázott kanyarban felkenődök az egyik lökhárítójára, ugyanis helyenként a nap olyan alacsonyan sütött be a fák között, hogy a megöregedett szemem nem volt képes egyensúlyba hozni a dolgokat. Ilyenkor szó szerint semmit sem láttam, az előttem levő út másodpercekig tömör sötétségbe burkolódzott. Mögöttem Gábor hasonló problémákkal küszködött, mert amikor visszatért a látásom és el tudtam indulni, láttam hogy még hosszasan álldogál az úton. Neki a helyzetét még súlyosbította, hogy a nem hozott polarizált napszemcsit és így a szélvédő tükröződés is nehezítette az előre történő kilátást.




Fenn a fennsíkon ragyogó napsütés, vágtázunk Rabacal irányába, kerülgetjük a kis-sámli méretű tehénlepényeket. Célhoz érve látjuk hogy nem mi vagyunk a koránkelők, mert már van fenn jónéhány kocsi. Gazdáik valahol a közeli levadatúrák valamelyikét róják.

Mi nem levadázunk, Teó túl kicsi hozzá hogy magunkkal cipeljük, mamával meg nem tudjuk otthagyni, mert ő egy másik univerzumból jött és az ő bolygóján délelőtt alszanak - nem éjszaka. Most éppen hagyjuk átállni a belső óráját, mert hétfőn a fiatalok a nagy Pico túrát szeretnék megcsinálni. Én erről lemondtam, mert csak az agyam menne, a testem már alkalmatlan rá.


A fennsíkon sok szarvasmarha van. Ezek nem olyan igazi svájci vagy magyar marhák, ezek olyan töpszli pónimarhák. Békésen nyírják a gyér növényzetet, de néha elunják a velük fotózkodó embereket és elvonulnak békésebb helyekre. Teszik ezt az út közepén - nem kis riadalmat keltve a biztosítást nem kötő bérautósok között, mert azért töpszlimarha csak nagyobb mint egy VW Up.











Rabacalból visszagurultunk az öreg út irányába, ahol a kevesek által látott hajtűkanyar található, és bíztunk benne, hogy nem értek fel még a felhők a gerincig. Útközben fotózni akartuk a szélerőműveket, de nem sikerült mert már azok benne voltak a felhőkben. Gubi nem bírta ki repült egy kört, de a drón ijesztően vizesen jött vissza.

A hajtűkanyaros rész ahová igyekeztünk sokaknak azért nem elérhető, mert az ER110 ezen része sokszor van felhőkben és sokszor van az út is lezárva az Encumeada felől, mert nagyon sok a kőomlás. A kőomlás szónál ne gondolj arra hogy némi sóder hullik az égből, hanem gondolj igazi babakocsi méretű kövektől egészen a kispolszki méretű góliátokig bármire. Meg egyébként is, ha nem kötöttél külön szélvédő biztosítást, akkor nem árt ha nem sokat időzöl az öreg úton.

A kilátónál nincs sok parkolási lehetőség, de három-négy autó azért elfér az úttest melletti gumigyilkos köveken. Ha szerencséd van és alattad nem takarja felhő vagy köd a kilátást, akkor leláthatsz a VR4 völgyéig, ami lélegzetelállítóan szép látvány. A másik irányban Riberia Brava irányába láthatsz egy ember által nem háborgatott völgyet.

Amikor csordultig teltél a meredélyek nézegetésével és a hátad mögött levő meredek sziklafalat nézegeted, akkor egy idő után észreveszed, hogy bizony ott szarvasmarhák legelésznek. Olyan meredek helyeken másznak le, hogy oda ember nem hiszem hogy utánuk menne. 
Gábor elment a drónnal megnézni az egyiket. Az állat kíváncsian figyelte a közelében lebegő darázshangú szerkezetet, de nem mutatott semmilyen ideges reakciót, vélhetően nem görcsölt be egyik gyomra sem a négyből. Egy idő után már nem érdekeltük, folytatta a mélységi legelést.








Mai ebédünk egy meghívás volt a fiatalok felé, elvittük őket a sziget legjobb olyan éttermébe, ami számunkra még a megfizethető kategóriába tartozik és nem egy kiterített papírlapról kell tápolni, hanem rendes textil abrosz van, az étkészletnek súlya van és a felszolgáló azért van ott hogy érezd a törődést.


Ha az odaérkezéshez fontos a számodra az odaút hangulata, akkor az ER202-ön érkezzél, mert az egy szép út. Sajnos a vendéglő igen car helyen van, az egyetlen kilátása a sziget szemétégetőjére nyílik. Az ide tartó nagy szállítójárművek döcögve jönnek felfelé a városból az ER203-ason. Ha mögéjük szorulsz, akkor némileg rombolja az elkövetkezendő élmény kezdeti perceit.

Az étterembe egy kocsmaszerű előtéren kanyarogva jutsz be.
Az ajtón belépve mellbe vág a hirtelen változás, egy varázslatos terembe jutsz  melynek bal oldala egy nyitott konyha, ahol több szakács sürög forog. Fekete egyenruhás felszolgáló ugrik eléd és az asztalhoz kísér.

Teónak azonnal hoz egy gurulós gyerekszéket, és hogy elejét vegyék a gyermek nyűglődésének olyat tesznek, amire még a szülő sem gondol - hoznak egy kifestőt és egy doboz színes ceruzát. A dolog olyan sikeres, hogy mi is elámulunk.

A választék döbbenetesen nagy. A felszolgálás kiemelkedően színvonalas. Az ételek kívánatosak, szervírozásuk elüt minden olyantól amit hétköznapinak mondhatnánk. Az árak lényegesen a funchali árak alatt vannak és Faja dos Padres is jöhet ide tanulni, mert a marhasültben nem marad benne a komplett felső fogsorod.













Idei nyaralásunk alatt először fordult elő, hogy ki kellett gombolnunk a nadrág gombot, mielőtt bemásztunk az autóba. Nos emiatt kell nekem olyan autó a nyaraláshoz, amibe beszállsz és nem beülsz. Ha lesz még alkalmam idejönni kénytelen leszek visszatérni a SUV-okhoz.


Hazafelé Gábort megajándékoztam egy kis csoki utcázással. (Attól csoki, hogy mire le vagy felérsz benne, addigra csokis lesz a pelusod)
Nos Gaulában ilyen a Rua da Morena

Nem csak a lejtése hanem a szélessége is izgi, pláne ha van szembejövő forgalom is.






Nem tudom mérni ugyan, de asszem ma elértem a százat. 
Kilóra gondolom, de még két ebéd a Pastor-ban és egálban lesz az IQ-mmal.


/n